A munkaügyi hatóság tette a dolgát, miniszternek nem volt köze ahhoz, hogy a gödi Samsung súlyosan környezetkárosítóan működött, mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
A színész 48 éves volt.
Szijjártó szerint a Telex meg sem kérdezte a Samsung-gyár ügyében, a lap erre közzétette a levelet, amit a külügy sajtóosztályának küldtek.
Az EU külügyi főképviselője így magyarázta a történteket.
Technikai hiba miatt átmenetileg nem elérhetőek az MBH Bank elektronikus csatornái.
A Tisza elnöke szerint a gödi szennyezés és mérgezés lehet a Fidesz Bős-nagymarosi ügye, és egy ilyen ügy miatt a kormánynak mennie kell.
Tb-re, az orvosoknak zsebbe fizetve, negyven-ötvenezerért végezhették el a beavatkozásokat.
Még mindig találni olyan üzletláncot is, ahol kizárólag egyszer használatos műanyag zacskó áll a vásárlók rendelkezésére.
„Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűntette miatt.”
Fel kellett zárkóznia a miniszter úr tempójához. Fizikálisan.
A hajléktalanszállók kapacitását már szállodai szobákkal bővítették.
Mindenki felejtse el a vékony kabátot.
Nem biztos, hogy fel volt készülve ez az ország arra, hogy játékos feladatnak nevezik azt, ahogy nők egy tévéműsorban néma csendben izgatnak egy Jászai Mari-díjas színművészt.
A 444 nem kérdezhetett a kormányinfón, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak a Lázár-ügyet tagadta, de a kegyelmi ügyről is elmondta, hogy „egy rég lezárt ügy”, és „nincs miről beszélni”.
Harminc nappal.