„Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai érdeklődés kíséri a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt, 2026. január hónapban elindult koncessziós eljárást” – közölte a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKOI) hétfőn az MTI-vel.
Azt már a közlemény végén írták csak le, hogy harminc nappal csúszik a reptéri gyorsvasúttal kapcsolatos tendereztetés. Pontosabban úgy fogalmaztak, hogy „a koncessziós eljárás lebonyolításáért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Koncessziós Iroda a koncessziós eljárás részvételi határidejének további 30 nappal történő meghosszabbításáról döntött, a koncessziós eljárásban résztvevők által benyújtott szakmai kérdések tartalmára, a Magyar Mérnöki Kamara szakmai javaslatára és a kiemelkedő nemzetközi érdeklődésre tekintettel”.
Októberben írtunk arról, hogy a Nagy Márton és Lázár János által bemutatott tervek szerint a reptéri gyorsvasúttal 20 perc lesz a Nyugati és Ferihegy között az út, a vonatok 5-10 percenként fognak indulni, egy jegy 3000-4000 forintba kerül majd. A két miniszter akkor összesen 2,5 milliárd eurónyi, tehát nagyjából 1000 milliárd forintnyi reptéri beruházásról beszélt. Ebből 1 milliárd euró lesz a reptéri vasút fejlesztése.