Németh Dániel

Még Rákay Philip is visszazökkent a valóságba a Fidesz frakcióülésén

Így érkeztek a résztvevők Orbán Viktor évadnyitó eligazítására, amit a nyilvánosság kizárásával tartanak.

plankog, Németh Dániel
Politika

Itt volt mindenki, aki a NER-nek fontos vagy annak érzi magát

Kötcsén hangolódott az évadkezdésre a Fidesz holdudvara.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
Politika

Négy gimnázium előtt virrasztanak a diákok

Reggel 9-ig tart az akció, azt kérik a középiskolásoktól, hogy ne menjenek be az első órára, hanem csatlakozzanak hozzájuk.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
oktatás

Két helyi tó leszivattyúzásával próbálják visszahozni az életbe az ország horgászparadicsomát

Mátraterenyén lakossági tiltakozás indult, mert az ottani tavakból elkezdték átemelni a vizet a maconkai tóba. Utóbbiba horgászversenyeket terveztek szeptemberben, csak annyira alacsony a víz, hogy elkezdtek pusztulni a halak.

Németh Dániel, Solti Hanna
HAL
Videó

Az új drónfelvételeken szépen látszik, hogyan épült és szépült a választások óta Orbánék hatvanpusztai birtoka

Felkészültek a rezsiszámlák növekedésére az ország leghíresebb "majorságában", napelemek is felbukkantak a 18 focipályányi birtokon. Kezd zöldbe borulni az elmélkedősétány is.

Németh Dániel
video

Magyar felfedezés akadályozza meg a dunavirágok milliós armageddonját

A hidak megállítják, a lámpák halálos csapdába ejtik az éppen most rajzó kérészeket, több milliárdos kárt okozva a természetben. Van megoldás, nem is drága, valamiért mégis csak egyetlen hídon használják.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
természet

Rendőr szeretne lenni, úgyhogy beállt határvadásznak

Orbán Viktor az új kormány megalakuláskor jelentette be, hogy 2200 új határvadászt szándékoznak kiképezni. Kedden Nyírbátoron tartottak ünnepélyes képzésindító eseményt a megyei jelölteknek. Megnéztük.

Németh Dániel, Boros Juli
Politika

Kiszáradunk

Idén nyáron Magyarországon is minden eddiginél látványosabbak lettek a klímaválság hatásai: erdők égtek le, tavak, patakok tűntek el. Közben már azt is látjuk, hogyan gerjeszt konfliktusokat a vízhiány.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
klímaváltozás
Videó

Tusványoson megtörtént velünk, ami nagyon kevés magyar újságíróval

Olyan ez, mint egy nagy nyári Békemenet egy hétig - mondta Varga Judit Tusványosról rajongói körében. Megnéztük, hogy tényleg olyan-e.

plankog, Németh Dániel, Ács Dániel, Czinkóczi Sándor
video

Tiborcz István Tusványoson pezsgőzik

Prominens vendég a fesztiválon.

Németh Dániel
ÉLET

Legendák között jártunk: Tusványos kapitális szpottingjai

A fideszes dzsemborira befutottak Orbán Viktor előzenekarai, Spöttle, Huth, Rotyis, Schiffer és a többiek.

Németh Dániel, Ács Dániel
fesztivál

Két év szünet után úgy folytatódik a Balaton Sound, mintha egyetlen ütem sem maradt volna ki

A visszatérés napjának képei, miután se 2020-ban, se '21-ben nem rendezték meg a fesztivált.

Németh Dániel
balaton

„Volt egy nagy vitám egy fiatalemberrel, aki akkor kormányfő volt, Orbán Viktornak hívták”

Csák János kultúrharc helyett, arról beszél, hogy eljött a számonkérés ideje a tudomány és kultúra világában. Mindenki kapott pénzt, paripát, fegyvert. „Keményen meg fogjuk őket mérni. Lássuk, ki az, aki megállja a helyét.”

Németh Dániel, Ács Dániel
KULTÚRA

Baranyi Krisztina: „A háború kezdete óta szégyenkezünk”

A kormány kihátrált az ukrán segélykoncert mögül, amit végül Ferencvárosban tartottak meg. Az ellenzék is látványosan távol maradt. Ettől még odaverős szláv buli kerekedett, a Slava Ukraini-től zengett Ferencváros.

Németh Dániel, Ács Dániel
háború

Így nézett ki az első Magyar Jeti közönségtalálkozó

A műsor készítőit, Ács Dánielt és Plankó Gergőt vendégünk, Gulyás Márton kérdezte. Mindenkinek köszönjük, aki eljött!

plankog, Németh Dániel, Ács Dániel
444