Budapesten és Székesfehérváron is járókelők riasztották a mentőket.
Jegercsik Csabát mentő vitte kórházba.
László kártérítési pert fontolgat a társulat ellen.
Az egyik sérült szerint a környékbeliek és a járókelők azonnal a segítségére siettek.
Szépen, precízen, jogosítvány nélkül.
A trónörökös lábzúzódással megúszta a balesetet.
A nagyváradi kórházba szállították. Több sérülése is van, de nem súlyosak.
A képviselő - gazdaként - egy gyümölcsösben dolgozott, mikor munkatársával együtt életét vesztette.
Hat gyereket könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak.
Megfulladt.
Az alkoholszonda a marcali sofőrnél nagymértékű alkoholfogyasztást jelzett.
Pedig egy kilométerre 85 millió forint jutott.
Összedőlt egy parasztház, a balesetben egy ember meghalt.
Az elején még élvezték, ahogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek.
A tizenkilenc éves amerikai fiú a washingtoni High Steel Bridge-nél túrázott, amikor megcsúszott és leesett. Könnyebb sérülésekkel megúszta.