bűnügy

Több tízezer személyazonosító okmány adatait lopták el olasz szállodáktól

Kiberbűnözők pécéztek ki maguknak négycsillagos szállodákat.

Mészáros Juli
bűnügy

Három évig lakott együtt a halott bátyjával egy olasz férfi

Évek óta nem látták a szomszédok az idősebb testvért.

Inkei Bence
bűnügy

Fogalmazást kell írnia a nyilvános kivégzéseket tervező győri diáknak, az eljárást felfüggesztették

Év elején az FBI hívta fel a TEK figyelmét a kamaszra, aki muszlimokat, feketéket és LMBTQ-embereket akart megölni. Most már állítólag nem akar.

Inkei Bence
bűnügy

11 liter ayahuascát és több üveg varangymérget foglaltak le a rendőrök egy spanyol birtokon, ahol spirituális elvonulásokat tartottak

Átlagosan mintegy 400 ezer forintba kerültek az elvonulások, ahol „asztrális utazásokat” is ígértek.

Székely Sarolta
bűnügy

6 kiló kokaint találtak egy utas táskájában Ferihegyen

Fogászati eszközbe rejtette a drogot az Ecuadorból hazaérkező magyar csempész.

Botos Tamás
bűnügy

Bosszút forralt a rendőr ellen, aki miatt börtönbe került

Szabadulása után fenyegetni kezdte a nyomozót.

Botos Tamás
bűnügy

Letartóztatták az apát és fiát, akik Kunmadarason rágyújtották az autót a szomszédjukra, és otthagyták

Az apa többször is a férfi megölésére biztatta 21 éves fiát.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Kalapácsot lóbálva, félmeztelenre vetkőzve fenyegetett meg az utcán egy férfit a csepeli Thor

Közlekedési konfliktus állhatott a háttérben. Később kiderült, hogy a férfinek korábban visszavonták a vezetői engedélyét közlekedési szabálysértések miatt, az általa vezetett autót pedig kivonták a forgalomból.

Bábel Vilmos
bűnügy

Légpuskával lövöldözött a lomtalanító munkásokra

Egyiküket hátba, a másikat nyakon lőtte, és csak a véletlennek köszönhetően nem lett komoly bajuk.

Inkei Bence
bűnügy

500 ezres nyeremény ígéretével csaltak ki 51 millió forintot egy 80 éves férfitől

Még egy álrendőr is átvett tőle készpénzt Tiszaújvárosban.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetbe vettek egy férfit, aki meg akarta öletni Orbánt

Az interneten akarta felbérelni „a lehető legjobb bérgyilkost”.

Herczeg Márk
bűnügy

Két kolléganőjét is leitatta, majd megerőszakolta az a fiatal rendőr, akit pár napja tartóztattak le

A férfi az egyik bűncselekményről felvételt is készített.

Molnár Kristóf
bűnügy

Miskolcon fogták el Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét

Szexuális erőszak és vagyon elleni bűncselekmények miatt körözték a lengyel férfit.

Mészáros Juli
bűnügy

Szexuális erőszak gyanújával letartóztattak egy budapesti rendőrt

A nemi élet szabadságát sértő bűncselekményeket a húszas évei elején járó, 2023 óta szolgálatot teljesítő őrmester két kolléganője ellen követhette el.

Herczeg Márk
bűnügy

Késsel támadt egy 13 éves fiú az anyjára és a nagyanyjára vasárnap éjjel

A fiú azzal hívta a rendőrséget, hogy megölte az anyját és megsebesítette a nagyanyját. Mindketten életben voltak, de életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba.

Windisch Judit
bűnügy