Az újvidéki tragédia után indult tüntetéshullámhoz a múlt héten középiskolások is csatlakoztak, akik az oktatási miniszter lemondását követelték.
A katari energiaügyi miniszter azt mondja, ha a bevételeinek öt százaléka elveszik azzal, hogy az EU-ba szállít, akkor többet nem fog szállítani. Állítása szerint nem blöfföl.
A miniszterelnök szerint a kínai közösségi média platform miatt lett erőszakos az elkövető.
Többrendbeli gyilkosság, gyilkossági kísérlet és súlyos testi sértés miatt.
Vizsgálják a baleset körülményeit.
Elcsépeltnek tűnhet, de hadászati szempontból tényleg igaz: a háború harmadik évének végére Kijev helyzete az invázió kezdete óta nem volt ilyen súlyos. A háború évekig való folytatása a jelenlegi intenzitással egyik fél számára sem tűnik fenntarthatónak, így 2025 év valószínűleg döntő lesz a háború kimenetele szempontjából.
A döntés azt követően született meg, hogy egy hónappal ezelőtt egy 14 éves fiút megkéselt az egyik diáktársa.
Taleb A. azt mondta egy 2019-es interjúban: nincs jó iszlám, és hogy még Németországban is nehéz volt a hitetlenségéről beszélnie.
A vatikáni bíborosokhoz intézett karácsonyi beszédét a pénteki izraeli légicsapásokra való utalással nyitotta.
Az egészségügyi állapota miatt ugyanis a bokájára nem rögzíthetik a nyomkövetőt, a csuklójára pedig nem találnak kellően kicsit.
Több mint egy évig húzódott az ügy, amiről októberben azt mondta lapunknak: „amit nagykövetként tehetnék, azt így is meg tudom tenni”.
Szaúd-Arábia a Spiegel információi szerint a közelmúltban háromszor is figyelmeztette a német hatóságokat a merénylőről.
Az ügyészség hat évet kért az olasz miniszterelnök-helyettesre, a bíróság azonban minden vádpont alól felmentette.
Az 50 éves Taleb A.-ra az X-en posztolt nézetei miatt Szaúd-Arábia figyelmeztette is a német hatóságokat.
A megállapodásba végül nem került bele az adósságkorlát felfüggesztése, pedig Donald Trump megválasztott elnök ezt szerette volna elérni.