külföld

Már a harmadik drónt lőtték le két nap alatt Romániában, az első orosz volt

A román elnök szerint az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok.

Székely Sarolta
külföld

A két szememmel láttam, hogy a Télapó nyáron is dolgozik – riport az északi sarkkörön túlról, ahol több a rénszarvas, mint az ember, és nem megy le a nap

Mit csinál a Télapó nyáron? Hogy kerülnek F-18-as vadászgépek a kunyhója fölé? Miért jobb a rénszarvasoknak az aszfalton, mint az erdőben? És miért jó a híg kávéba mártogatott grillsajt? Helyszíni riport Kelet-Lappföldről.

Takács Lili, Németh Dániel
külföld

A brazil kormány elutasította két amerikai tisztviselő vízumkérelmét

Attól tartanak, hogy az októberi választás befolyásolásával is próbálkoznának, mivel a brazil elnök ellenfelének családja szoros kapcsolatot ápol a Trump-kormánnyal.

Székely Sarolta
külföld

Autó hajtott egy Pride-rendezvénybe Berlinben, egy 21 éves iszlamista férfit köröznek

Egy ember életét vesztette, tizenhatan megsérültek. A merénylő elmenekült a helyszínről.

Székely Sarolta
külföld

Körülbelül kétszázan vettek részt Nagyváradon az önkormányzat által nem engedélyezett Pride-on

Más romániai városokban lehetett Pride-ot tartani, a nagyváradi polgármester nem engedélyezte, de ez sokakat nem különösebben érdekelt.

Takács Lili
külföld

A kazah elnök azt javasolta Putyinnak, hogy fagyassza be az ukrajnai háborút

De sikerült?

Takács Lili
külföld

Hogyan irányítja egy elmeroggyant a világunkat?

Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt mindenkinek be kell tartania, különben megbánja. Röhej és rémület a hatalom csúcsain.

Urfi Péter
külföld

Az olasz védelmi miniszter munkát ajánlott a frissen kirúgott Fedorovnak, az oroszok szerint jó, hogy nem Bin Ladent kérték meg, hogy adjon tanácsot

Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter, Oszama Bin Laden és egy új élet reménye az örök városban?

Takács Lili
külföld

Négy palesztin és két izraeli meghalt az utóbbi hónapok legsúlyosabb lövöldözésében Ciszjordániában

Benjamin Netanjahu rendkívüli biztonsági egyeztetést hívott össze, az izraeli hadsereg kiterjedt terrorellenes műveletre készül a térségben.

Takács Lili
külföld