POLITIKA

Viharosan indult Lázár János gyöngyösi fóruma a korábbi cigányozása miatt, a miniszter szerint Magyar Péter lázítja a cigányságot a magyar többséggel szemben

Gyöngyösön egy cigány férfi piros lapot mutatott a miniszternek, aki magyarpéterezéssel reagált a lemondását követelő és mocskosfideszező rigmusokra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Human Rights Watch szerint a Karácsony Gergely elleni vádemelést azonnal meg kell szüntetni

„Egy megválasztott főpolgármester büntetőeljárás alá vonása egy békés gyűlés megszervezése miatt veszélyes precedenst teremt” – írja a nemzetközi jogvédő szervezet.

Benics Márk
POLITIKA

Ara-Kovács Attila kilépett a DK-ból „a Mediánnal kapcsolatban megfogalmazott, minősíthetetlen hazugságok” miatt

A politikus a párt alelnöke és EP-képviselője is volt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Nem indulnak a választáson a Humanisták

Sem egyéniben, sem listán.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Vesztegetéssel gyanúsítják a dunaújvárosi alpolgármestert, aki a gyanú szerint havi 500 ezer után 5 milliót kért egy cégtől

A síkosságmentesítést végző cég 1,5 milliót még kifizetett az alpolgármesternek, a havi 5 milliós tarifát viszont más sokallta - derült ki az ügyészség közleményéből.

Windisch Judit
POLITIKA

Lázár kivégzéses és cigányfoglalkoztatási ötleteiről meg a nem létező védőpajzsról kérdeztük Gulyást

A BlackRock-„háttérhatalomról”, Lázár János Mészáros Lőrincet ért fideszes kritikájáról, a Fidesz-frakció költéseiről és arról kérdeztünk a Kormányinfón, hogy hány orosz diplomatát utasítottak ki Magyarországról.

Bokros Dorka, Herczeg Márk
POLITIKA

Gulyás Gergely: Ha valahol életszínvonalbeli változás történt, az épp a magyarországi cigányság

A kegyelmi ügyről feltett minden kérdés csak felesleges okoskodás, tudtuk meg többek közt a Kormányinfón, ahol kérdéseket lehet feltenni arról, mit miért tesz a kormány.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Bevitték a rendőrök a dunaújvárosi alpolgármestert

Mezei Zsolt a DK egyéni képviselő-jelöltjeként indulna a választáson.

Windisch Judit
POLITIKA

Lehúzhatja a bulihajók rolóját a főváros az újpesti rakparton

Sok volt a panasz, a főváros most lépett egyet.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán a Dankó rádió hallgatásával próbálja kompenzálni Lázár cigányozását

Elég nagyot üthetett a Fideszen Lázár wc-pucolós mondata.

Windisch Judit
POLITIKA

Ruszin-Szendi Romulusz: Három dögcédula van a nyakamban, én lennék az utolsó, aki háborúzni akarna

Miközben más tiszás képviselőjelöltek a pártközpont engedélyére várnak, hogy fórumot tarthassanak, Ruszin-Szendi Romulusz már másodszor fórumozott Egyeken. Szóba került Lázár János és a Pentagon piros szőnyege is.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter hangosbemondókon fogja lejátszani Lázár cigányozós mondatait országszerte

Ezer kistelepülésre viszik el a miniszter rasszista szavait.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Fizetés nélküli szabadságra ment a Kecskeméti Járási Hivatal fideszes vezetője, hogy ne legyen összeférhetetlen a kampányolás a képviselő-jelöltségével

Az elmúlt időszakban sok helyen felmerült az összeférhetetlenség kérdése.

Fődi Kitti
POLITIKA

Vécékeféket vitt Lázár batidai kastélyához a Momentum

Ezzel reagáltak a miniszter rasszista kijelentésére.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Február 20-án dönt az MSZP arról, hogy elindulnak-e az országgyűlési választáson

„A baloldali választók egy jelentős része a rendszerváltás reményében más politikai szereplőkben látja a kormányváltás esélyét” – írják.

Fődi Kitti
POLITIKA