POLITIKA

„Ne féljetek, cigányok, megjöttek a magyarok” – több százan fejezték ki szolidaritásukat a romák mellett Lázár János minisztériuma előtt

A szombati demonstráción roma aktivisták, zenészek és civilek szólaltak fel a miniszter megalázó szavai és a kormány cigányságot megkülönböztető intézkedései ellen, miközben a tömeg többször is Lázár János lemondását követelte.

Német Szilvi
POLITIKA

Radics Béla alapítványának beszámolóiban nem szerepelnek a több tízmillió forintos állami támogatások

Annak sincs nyoma, hogy mire ment el a pénz. A fideszes képviselő nem tagadta, hogy alapítványa kapott 43 millió állami támogatást.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Orbán ellentámadásba lendült Lázár cigányozása után Hatvanban

A miniszterelnök nem kért bocsánatot, csak egy „félrement” mondatról beszélt. Aztán beleállt: szerinte „bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából csináltak balhét” a gyöngyösi Lázárinfón.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Dobrev Klára: Néha úgy érzem, hogy mi vagyunk a legfőbb ellenség

A DK elnöke évértékelő beszédében Tisza-Mi Hazánk-Fidesz koalícióról, őszinte baloldalról és a határon túli magyarok választójogának elvételéről beszélt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Bayer Zsolt üzenete a Lázár fórumát megzavaróknak: Fogjátok be a pofátokat

A lovagkeresztes főpublicista magához képes nem tett meglepő kijelentéseket, ha viszont azt nézzük, mennyien próbálnak éppen kármenteni a cigányozós Lázár-megszólalás után, kicsit mintha szembe menne az autópályán.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Csézyt indítja a Tisza Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7-es választókerületében

2008-ban ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ne higgyenek az MSZP-tagadóknak!

Egy ekkora párt nem múlhat ki csak úgy. Vagy ha igen, akkor már volt vagy hat halála, amiket mindig túlélt. Ezt is túl kell, hogy élje.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Majdnem akkora, mint én, mondta a széltében nem túl kicsi Orbán Viktor, és megpróbált elbánni egy szelet rántott hússal

Nem sikerült neki. Ez sem. De hát senki nem is gondolta, hogy sikerülhetne.

Gazda Albert
POLITIKA

Belügyminisztériumi emailcímről buzdítottak a Roma DPK-hoz való csatlakozásra

A kormány cigányügyben ezekben a napokban nem tud hibázni.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Be vagy oltva politika ellen? Akkor ez nem a te szombatod

Orbán és a DPK-karaván Hatvanban, a Tisza bemutatja a valódi programját, Lázár ellen tüntetnek a Kossuth téren, Hiller haver vezetésével odacsap az MSZP választmánya, évet értékel a DK.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Karácsony Gergely: A kormány újra rárabolt Budapest számlájára

Ripsz-ropsz le is emeltek 11,7 milliárdot.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A Kutyapárt indul a választáson, hogy a „Tiszántúlon” rekedt embereknek is legyen képviselete a parlamentben

A pártnak várhatóan 70-80 egyéni képviselőjelöltje lesz. Úgy gondolják, hogy a DK elesett, így övék az utolsó baloldali párt az országban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Hatalmas fekete pont jár Orbán Viktornak a reggeli interjúért

Volt szó mindenről, de a LÉNYEG lemaradt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Kovács Gergely szerint 120 ezer forintért bérli a János-hegyi kilátó kávézóját a XII. kerületi városüzemeltetési cég korábbi vezetője

A polgármester szerint Fekete Gyula tulajdonképpen saját magának adta bérbe a kávézót.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Inkasszálják Budapest szolidaritási hozzájárulását

Nagy Márton jelentette be a döntést.

Molnár Kristóf
POLITIKA