Amerikában és Európában nőttek, míg Kínában meredeken csökkentek az eladások egy év alatt.
Ennek a tömeges csalás áldozatainak kártérítése miatt lehet jelentősége.
Fekélyes szájüreg, rohadó fogak, betonvastagságú bőrkeményedés leszedése, pattanás kinyomása, zavarba ejtő szexuális tartalmak - ezek pörögtek be kérés nélkül a TikTok-feedemben, de ezzel a jelenséggel nem vagyok egyedül.
Az eset még Elon Musk színrelépése előtt történhetett.
A Facebook és az Instagram anyacége már bejelentette, hogy fellebbez az írországi döntés ellen.
2021-ben helyi rendőrök az utcán azt követelték S.Q. Masoodtól, hogy készíthessenek egy fényképet az arcáról, majd minden további magyarázat nélkül továbbálltak. Attól a naptól kezdve az indiai aktivista az arcfelismerő technológiák veszélyeire hívja fel a figyelmet hazájában.
Damien Sardjoe rég letöltötte a büntetését, mégis ott maradt a holland „toplistán”.
Az AI-kutató Kris Thorisson szerint további kutatásokra van szükség, hogy megértsük a gépi intelligencia használatának előnyeit és kockázatait.
Délelőtt tette fel a kérdést, maradjon-e Twitter-vezér.
5 óra van hátra a szavazás végéig.
Musk amikor átvette a céget még azt írta, hogy a felhasználó szabadon posztolhat. Idáig.
Mert senki sem használja őket.
Kikerült az internetre az eddigi legokosabb chatbot. A mesterségesintelligencia-alapú chatGPT simán ír angolul akár verset is, de azért sok hibája van. Magyarul még nem ilyen okos. De mire jó ez, és kinek veszi el a munkáját? Megkérdeztük őt is.
A francia elnök szerint világos és őszinte beszélgetésen vannak túl.
A világ egyik legértékesebb vállalata sokáig megúszta, hogy komoly monopolellenes és privacy-ügyi kritikák tárgya legyen. De változni látszik a közhangulat, és ebben az Apple és Peking szoros kapcsolata is tényező lehet.