Megszámoltuk, hányan voltak Felcsúton a Mezőkövesd elleni kupacsatán

nb1
2020 március 05., 05:41
comments 229

742-re jelentették hivatalosan a keddi Puskás Akadémia-Mezőkövesd Magyar Kupa-negyeddöntő nézőszámát. Önmagában sem sok, de a közvetítést látva még ez is elképesztően nagy számnak tűnt, annyi volt az üres szék, hogy azt még a köztévé sem tudta elrejteni.

Négy éve egyszer már megnéztük, hogy mennyire fedik a valóságot a hivatalos nézőszámok az NBI-ben (természetesen semmennyire.)

Valami hasonlót próbáltunk most is, a tévéközvetítés alapján.

Nézzük először is a Pancho Aréna lelátóinak elhelyezkedését.

photo_camera Fotó: mlsz.hu

A baloldali 4J és 3I szektorban viszonylag egyszerű volt összeszámolni a nézőket.

Akkor talán mellette.

Na, azért kicsit beljebb azért voltak nézők (3H, 2G-szektorok).

A Puskás és az Akadémia felirat között.

Az AKA és DÉMIA felirat környékén kb. 63 ember.

A sarok felé haladva még úgy 30 néző. A második félidőben a 9 már nem ült ott a sarokban.

A szárnyra emlékeztető széksorok jönnek megint, csak a túloldalról (2D).

A mellette lévő 1C-n sok számolnivaló nincs.

A köztévé közvetítése olyan, hogy a kamerák azt az oldalt általában csak véletlenül mutatják, ahol a VIP-tribünök és VIP-páholyok is vannak. Mezei szurkolóknak itt összesen 880 székük van. (A VIP-tribünön és a VIP-páholyokban 588 hely van.) Azért el lehet néha csípni ezt az oldalt is a tévében.

photo_camera A mezőkövesdiek edzője, Kuttor Attila mögött a 4K szektor.

Elég szellősen voltak kicsit beljebb is.

Közelebbről.

Ezen az oldalon a mezei nézőknek jutó keskeny sáv fölött van a médiarész, majd a VIP-tribünök, felől pedig a VIP-páholyok. A Panchóban természetesen a legsűrűbben a VIP-páholyokban vannak, de maximum 168-an.

Budai Gyula például kint volt a meccsen.

link Forrás

Ezek pedig azok a csóró VIP-helyek, amikről nincs bejutás a fenti páholyokba. Összesen 420 hely.

A mezei szurkolókat összeszámolva az nagyjából 235 néző. Lehet, hogy valaki éppen vécén volt, vagy kiment a büfébe.

photo_camera 235 néző. Mondjuk plusz/mínusz 10 százalék.

Ebben Budai Gyula és a VIP-vendégek nincsenek benne. A hivatalos nézőszám ennek majdnem a háromszorosa. Pedig az is mindössze 742 néző.

Az Arénába egyébként 3251 szurkoló (és 588 VIP) fér be. A tizedét sem foglalták el a nézők.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.