A négy között bármi lehet, de Anglia játszik hazai pályán

foci-eb
2021 július 04., 08:23

Négyen maradtak az utolsó három meccsre: Anglia, Dánia, Olaszország és Spanyolország.

Tökéletes felkészülési meccs

A legmagabiztosabban Anglia lépett túl a negyeddöntőkön, de a legkönnyebb dolguk nekik volt. Ukrajna már annak is örülhetett, hogy a 16 közé jutott egyetlen, Észak-Macedónia elleni győzelemmel, aztán valahogy legyőzték az emberhátrányban játszó svédeket a nyolcaddöntőben, majd szinte ellenállás nélkül megadták magukat az angoloknak.

4-0 lett az angol-ukrán vége, lehetett volna több is. Anglia továbbra sem kapott gólt az Európa-bajnokságon, a csoportmeccsek szenvedései után pedig elkezdtek gólokat is lőni. Harry Kane az első három meccsen lényegében a kaput sem találta el, a kieséses szakaszban viszont már gólt lőtt a németeknek, most duplázott az ukránok ellen.

Kane a 2018-as világbajnokságon úgy lett gólkirály, hogy a hat góljából 5-öt a csoportmeccsen szerzett, a nyolcaddöntőben még 11-esből betalált, aztán nem is lőtt több gólt. Az angoloknak sokat érhet, ha most a kieséses szakaszban mutat jobb formát.

photo_camera Fotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP

Az ukránok a nagy verés ellenére tudták értékelni azt is, hogy egyáltalán eljutottak a 8 közé, a meccs végén Sevcsenkóval együtt megtapsolták a közönségüket, a szurkolók pedig őket.

photo_camera Fotó: ISABELLA BONOTTO/Anadolu Agency via AFP

Mæhle zseniális passza

A dánok tényleg túlléptek mostanra az Eriksen-sokkon. Időnként látványosan játszva, időnként a kapujuk elő beszorulva, 2-1-re verték a kifejezetten szimpatikus cseh csapatot. Joakim Mæhle gólpassza olyan mesteri volt,

link Forrás

hogy a dán szövetség Twitter-oldala külön posztot szentelt neki.

A baloldalon játszó jobblábas szélsők (Spinazzola, Maehle, Thorgan Hazard és hát Fiola Attila) nagy tornája ez.

A Bakuban rendezett meccsnek kifejezetten kellemetlen, keleti diktatúra hangulatot árasztó pillanata volt, amikor az azeri rendezők elrakatták az egyik dán szurkolóval a szivárványos zászlót. Itt és Oroszországban a szponzorok szivárványos reklámjai sem látszódhattak a pálya mellett.

photo_camera Fotó: DARKO VOJINOVIC/AFP

Hazai pálya

Az angoloknak most kellett először kimozdulniuk Londonból, Rómában verték az ukránokat, az elődöntők és a döntő is a Wembleyben lesz. A németek elleni meccsen látszott, hogy ez mekkora előnyt jelent nekik, ráadásul már a székek háromnegyedén ülhetnek majd szurkolók.

A most legtovább jutó négy csapat közül az előző Európa-bajnokságon egyik sem volt elődöntős. A 2018-as világbajnokságon viszont Anglia ott volt a legjobb négyben (az olaszok ki sem jutottak.)

A jövő kedden és szerdán pályára lépő 4 csapat közül csak az olaszok nyerték meg eddig mind az öt meccsüket. A dánok két vereséggel nyitottak (az elsőn esett össze Eriksen), aztán egyre jobb formába kerültek.

A spanyolok a rendes játékidőben ezen az Európa-bajnokságon csak a szlovákokat verték meg, igaz, őket nagyon. A csoportkörben döntetlent játszottak a svédekkel és a lengyelekkel, aztán a 16 között a horvátokkal, akiket a hosszabbításban legyőztek, a 8 között pedig Svájccal (akiket 11-esekkel kiejtettek).

Anglia a csoportmeccseken annyit adott ki magából, amennyire minimálisan szükség volt, a skótok ellen ez például 0-0-s döntetlen volt. Az óvatos játékot azóta sem tette félre Southgate, de az ukránok tényleg ideális ellenfelek voltak ahhoz, hogy időnként a nézők is jól szórakozzanak, ne legyen elég csak a meccs végén ránézni az eredményre.

A spanyolok szerezték a legtöbb gólt, 12-t. Az olaszok és a dánok 11-11-et, az angolok 8-at. Nem volt olyan meccs, ahol az olaszok ne rúgtak volna gólt.

A legtöbb támadásba a spanyolok kezdtek bele (365), az olaszok következnek a sorban (296), a dánok (251) után jönnek csak az angolok (175).

Az olaszoknak 101 gólszerzési kísérlete volt, a spanyoloknak 95, a dánoknak 90 az angoloknak 37.

A spanyolok találták el legtöbbször a kaput (39), a dánok a másodikok (37), az olaszok sokat próbálkoznak, de pontatlanul (26), az angolok pedig keveset próbálkoznak, de pontosan (15).

A védelme viszont az angoloknak a legjobb: egyszer sem kaptak gólt, az olaszok kettőt, a spanyolok és a dánok 5-5-öt.

Nem a Real Madrid tornája

Ahhoz képest, hogy az előző három Európa-bajnokságon a győztes csapat kapitánya Real Madrid játékos volt (2008-2012 Casillas, 2016 CR), most a négy közé jutó csapatok keretében egyetlen madridi játékos sincs. Erről leginkább a spanyolok szövetségi kapitánya, Luis Enrique tehet, aki nem vitt el egyetlen Real Madrid-játékost sem az Eb-re. A németek, franciák, walesiek, horvátok, belgák pedig kiestek mostanra.

Ugyanakkor a BL-győztes Chelsea-nek mind a 4 csapatban van játékosa. (Az olaszoknál Emerson és Jorginho, a dánoknál Christensen, a spanyoloknál Azpilicueta, az angoloknál Chilwell, Reece James, Mount).

Eriksen jól van

Végül az első, nem kórházi fotó Eriksenről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.