• Az NBI első négy helyén álló csapat kispadján külföldi edző ül
• A tehénlegelőn játszott Újpest-Fradi rangadón szerb-német, az első két helyről döntő Videoton-Kispest meccsen norvég-olasz trénerháború volt
• Ezért aztán az NB II-be mentünk meccset nézni, hogy Pintér Attila mögé ülve végighallgassuk, hogyan vezényli a miniszterelnök úr csapatát a fejlesztési miniszter úr csapata ellen a magyar edzőpápa
• Csak annyit mondunk: Gyuri!

Főméltóságú FC vs. Nagyméltóságú FC

Láttam a presszó előtt a biciklid - mondta a stadion vécéjében az egyik idősebb férfi a koros másiknak, és ekkor már tényleg biztos voltam abban, hogy nem lehet tökéletesebb meccset választani Magyarországon 2017-ben annál, mint amikor a felcsúti szentélyben Orbán Viktor csapata („Puskás Ferenc” „Labdarúgó” „Akadémia”) fogadja Seszták Miklós fejlesztési miniszter csapatát, a Kisvárdát.

Ha a felcsúti csapat kommunikációs vezetőjén múlik, akkor a legnagyobb bánatunkra más programot kellett volna keresnünk, mert az időben megküldött akkreditációs kérelmünket pénteken visszadobta a Puskás Akadémia sajtóosztálya. Hogy miért, azt nem indokolták meg.

Pedig itt még úgy sem viselkedtünk, mint a Parlamentben, ahová Kövér László kikezdhetetlen érvelése alapján akkor mehetnénk vissza, ha rendesen viselkednénk a Parlamentben, már amennyiben bemehetnénk rendesen viselkedni.

A Puskás újságíróknak előírt házirendjét egyébként még könnyebb megsérteni, mint a Parlamentét:

„Kedves Kollégák! Felhívjuk a sajtó munkatársainak figyelmét, hogy a sporteseményről - a Puskás Akadémia kommunikációs osztályának engedélyével - csak sporttudósítás készíthető. Jó munkát kívánunk!”

- írják általános szabályként az akkreditációs oldalon, tényleg ne keverjük a sportot a politikával, pláne Felcsúton. Úgy persze még könnyebb, ha be sem engednek újságírókat.

Nem azért kértünk akkreditációt, mert potyázni akartunk, egyszerűen könnyebb képeket készíteni a pálya mellől. Botos kolléga bosszúságát az én örömöm bőven kompenzálta, mert így a sajtópáholy helyett Pintér Attila mögé ülhettünk közvetlenül az első sorba. Csodálatos ajándék a mester kommentálásával végignézni egy meccset.

Aztán még a kezdősípszó előtt lebuktunk, hogy jegyvásárlással kijátszottuk a rendszert. Már a lelátón voltunk, amikor a sajtóosztálytól érkezett egy ember, hogy azzal a fényképezővel, ami a Botos nyakában lóg, fotókat is akarunk-e készíteni. Mert ahhoz sajtóakkreditáció kellene.

Miután végre arca lett a belépésünket megtiltó sajtóosztálynak, megkérdeztem, hogy miért dobták vissza az akkreditációt? Abban egyetértettünk, hogy elfértünk volna a kongóan üres stadionban (elég könnyű volt felfedezni minket az oldallelátón ülő kb. 80 ember között), de a munkatárs a főnökére hivatkozott, hogy ő hozta a döntést, itt is van, nem beszélhetünk vele, írjunk neki emailt. A munkatárs elment egy közelben ücsörgő emberhez, visszajött és azt mondta, hogy a nagy géppel nem fotózhatunk, csak mobiltelefonnal. A röhögés és a teljes értetlenség határán billegve megkérdeztem, hogy milyen szabály tiltja a fotózást a lelátón, kiderült, hogy nincs ilyen. Emberünk ezután elment, reméljük, nem törtük össze a rendpártiak felcsúti álmait. A nagygépek kis győzelme volt ez.

Íme Botos Totó nagyfényképezős fotói: