sport

Még csak karácsonynál járunk, de 2026 első világbajnokságán máris annyi volt a nagy pillanat, mint égen a csillag

32 kiemeltből 17 már kiesett, volt 9 darab big fish, és bár 9 nyilas leg még nem, így is van mit listáznunk. A karácsonyi szünet után szombaton megy tovább a darts-vb.

Gazda Albert
sport

Megharapta a bírót a magyar válogatott hokis, ráadásul úgy tűnik, hogy még el is tévesztette a házszámot

„Egy harapás mindig szándékos, és soha nem történhet mérkőzés közben.”

Gazda Albert
sport

Digitális Alakreform: Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra életmódváltó programot jelentett be

Rubint Rékával dolgozhatja le a bejglit a hat kiválasztott digitális polgárnő.

Takács Lili
sport

Dzsudzsák elpasszolta magát, félpályás gól lett belőle

A Debrecen múlt héten még az Üllői úton nyert, most odahaza kikapott.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Mészáros Lőrinc összekeverte az éveket és az ellenfeleket, a Nemzeti Sport mégis így hozta le az interjúját

Aki követi a magyar futball történéseit, annak itt valami egyből furcsa. Mindez ugyanis nem idén történt, hanem tavaly augusztusban. Mészáros heti háromszor gyúr.

Szily László
sport

A volt szövetségi kapitány, Dárdai Pál lesz az Újpest sportigazgatója

Dárdainak kell majd hosszú távra is edzőt találnia a csapatnak.

Bábel Vilmos
sport

Legeket tudott nyerni, 180-nak is örülhetett, de kiesett a darts világbajnokságról Kovács Patrik

17 év után volt magyar résztvevője a darts világbajnokságnak.

Haszán Zoltán
sport

Csúszásban vannak és költségcsökkentés áldozatai a stadionok, amelyeket Szaúd-Arábia építene a 2034-es világbajnokságra

A királyság állami vagyonalapja ugyanis az alacsony olajárak miatt szeretné csökkenteni a kiadásait. És bár a sportcélú kiadások prioritást jelentenek, még így is áldozatul eshet ennek néhány világbajnoki projekt.

Székely Sarolta
sport

A lány, aki akár Luke Littlert is képes kilőni – már pörög 2026 első vb-je, de csak ezután jön a java

A javában zajló PDC darts-vb toronymagas esélyese a címvédő-világelső Luke Littler, kihívóból azonban így is akad elég, izgalmasabb és szórakoztatóbb lehet a torna, mint bármikor. Ráadásul magyar játékosnak is szurkolhatunk.

Gazda Albert
sport

Hová tűntek azok a jó kis afrikaiak az NB I.-ből?

2022-ben még az NB II.-ből is volt játékos az Afrika-kupán, most senki.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A 2017-es vizes vb-re épített Duna Aréna helyett az MVM Dome-ban rendezik meg a 2027-es vizes vb-t

Túl drága lenne a Duna Aréna kinyitása és ismételt bezárása.

Molnár Kristóf
sport

Mi kell ahhoz, hogy egy futballistát örökre eltiltsanak?

Az U19-es Tiszaföldvár–Kenderesen történt az eset.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Szijjártó sporttörténelmet írt: elvitte a Bozsik Arénába az azeri külügyminisztert

Majd dörgölőző liberálisokról értekezett.

Czinkóczi Sándor
sport

Kikapott a negyeddöntőben a női kéziválogatott, a 7. helyen végzett a vébén

Sokat hibáztunk, a társházigazda Hollandia viszonylag simán, 5 góllal nyert.

Benics Márk
sport

A magyar utánpótlás nagy sikere: Felcsúton kapták a légiósok a legtöbb játékpercet

Nem fest túl jó képet a magyar fociról az MLSZ új jelentése az NB I tavalyi szezonjáról.

Haszán Zoltán
sport