Nyolc nap leforgása alatt több mint ezer embert vettek őrizetbe a rendőrök Nagy-Britanniában. Ők mind az Extinction Rebellion (ahogy korábban fordítottuk, Lázadás a Kihalás ellen) névre keresztelt klímamozgalom megmozdulásain vettek részt, és a legtöbbjüket azért vitték el, mert erőszakmentes eszközökkel akadályozták a forgalmat és az élet megszokott menetét valamelyik brit városban. Ezzel az Extinction Rebellion lett a közelmúlt brit történelmének legnagyobb polgári engedetlenségi mozgalma, és a jelek szerint csak most kaphat igazi lendületet.

A mozgalom tavaly októberben kezdett formálódni, novembertől kezdve pedig egymást érték a kisebb-nagyobb akciók. Idén áprilisra sikerült annyi embert megszólítaniuk, hogy elkezdhették az összehangoltabb fellépést Londonban: a hónap közepén egy héten át csoportosan foglaltak el forgalmasabb csomópontokat.

És bár a konzervatív brit média szereti úgy leírni a csoportot, mint agyhalott ökofasiszta fiatal hippik gyülekezete, a mozgalom belső életét bemutató cikkek másmilyen képet festenek: nemrég például a Financial Times újságírója töltött el néhány napot az Extinction Rebellion tagjaival, és arról írt, hogy a több ezer, a mozgalom által megszólított ember között bőven találni olyanokat, akik életükben először aktivistáskodnak. Többen közülük korábban tisztes polgári foglalkozást űztek, tanárok, bankárok vagy közszolgák voltak, és az a felismerés hajtotta őket az ExR felé, hogy valami tényleg alapvetően megváltozott a világban.

Ma már talán csak a legmegátalkodottabb összeesküvéselmélet-hívők kételkednek abbna, hogy emberi tevékenységek miatt gyorsan melegszik a bolygónk és alakul át a klímánk. A felismerés egyre komolyabb mozgalmakat hívott életre több országban, és megjelent a nagypolitikában is: az Egyesült Államokban a Demokrata Párt progresszív szárnya Alexandria Ocasio-Cortez vezetésével egy Zöld New Dealben látná a politikai megoldást, míg Európa országaiban a 16 éves Greta Thunberg példájából merítve leginkább diákok tüntetnek a felelőtlen politikai elit tétlensége miatt (e mozgalomnak már magyarországi szárnya is van.)

Az egyelőre Nagy-Britanniában erős, de nemzetközi terjeszkedést ígérő Extinction Rebellion viszont többet kíván egyszerű tüntetéseknél: az erőszakmentes polgári engedetlenség évszázados hagyományára építve akarnak változást elérni.

A mozgalom tagjai szerint a klímaváltozás fenyegetését ma már rengeteg látják, csak nagyon sokan vannak, akik nem tudják, mit lehetne tenni. Mivel az egész emberiséget érintő, óriási problémáról van szó, sokan inkább az önbecsapásba menekülnek: miközben a jelenség létezését nem vitatják, úgy gondolják, úgysem tudnak tenni ellene semmit, és tovább élik az életüket.

Az ExR képviselői szerint viszont ez nem sokáig tartható, a felmelegedés hatásai itt vannak a nyakunkon: élelmiszerhiány, az emelkedő vízszintek, egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek, fajok eltűnése. És nem szándék vagy elhatározás kérdése lesz, hogy teszünk-e valamit, hanem szükséghelyzet.

Ahhoz viszont, hogy amennyire csak lehetséges, felkészüljünk erre a helyzetre, az Extinction Rebellion szerint nem reményre, hanem bátorságra lesz szükségünk. Mint mondják, nincs már értelme abban bíznunk, hogy majd hirtelen jobbra fordul a helyzet, inkább fel kell készülnünk arra, hogy mi lesz, amikor beütnek az igazán rossz dolgok.

Az áprilisi egyhetes koordinált akciósorozat is ebből a felhívásból született: a brit szervezők azt szeretnék kikényszeríteni, hogy az állam ismerje el, hogy klímavészhelyzet van, vállalja, hogy 2025-re karbonsemleges lesz a brit gazdaság, és a helyiek bevonásával szülessenek országszerte döntések arról, hogy hogyan menjen végbe a szénenergia kivezetése.

Hogy ez elég radikálisan hangzik? Igen, ezt az Extinction Rebellion tagjai is elismerik. De szerintük elég radikális az a helyzet is, amivel szembe kell most nézzünk, és ez új politikai és gazdasági berendezkedést kíván. Úgy látják, hogy a társadalmi szerződést elsőnek a kormányok rúgták fel, amikor minden fenyegető jel ellenére a pusztulás és a kihalás felé kormányozták a társadalmakat, épp ezért van szükség új politikai megoldásokra.

A mozgalom tagjai által sokat idézett szövegek egyike egy tavaly megjelent tanulmány: az University of Cumbria oktatójának, Jem Bendell-nek a mélyadaptációról szóló írását rövid időn belül több százezren olvasták el. Bendell a klímaváltozás hatásait összegző, elmúlt években megjelent írásokat egymásra olvasva arra jutott, hogy a civilizációnk összeomlásáig szerencsés esetben is csak évtizedek vannak hátra, és azok a társadalmi szabályok, amelyek ma teljesen magától értetődőnek és örök érvényűnek tűnnek, hamarosan teljesen odalehetnek.

Az Extinction Rebellion képviselői szerint a kormányok most már nem tudnak és nem is akarnak ezzel szembenézni, ezért rájuk, állampolgárokra hárul a felelősség, hogy lázadjanak. Az erőszakmentes ellenállás pedig nemcsak azért hatékony eszköz, mert sokak figyelmét fel tudják így kelteni, hanem mert a résztvevők gondolkodását is alapvetően meg tudja változtatni, amikor kilépnek a napi szerepükből, és hirtelen az utcán találják magukat, ahogy blokád alá veszik London belvárosát.

Az pedig, hogy sokakat el is visznek a rendőrök, külön jó: a Financial Times már idézett riportjában többen is beszéltek arról, hogy az őrizetbe vételük spirituális élmény volt. Ekkor érezték azt, hogy valóban kitörtek a társadalmi normák által rájuk szabott keretek közük, és értették meg valójában, hogy mekkora a tét, illetve milyen nagy belső erővel rendelkeznek.

A személyes sokk amúgy is visszatérő elem a mozgalom tagjainak beszámolóiban. Legyen szó több gyerekes anyáról, banki vagy köztisztviselői posztot otthagyó középkorú férfiakról, kiugrott jogászokról vagy tanárokról, mind beszámoltak arról az elementáris erejű felismerésről, ami a katasztrófa közvetlenségével való első találkozáskor érte őket.

Ma már a mozgalom meghatározó tagja Alison Green, aki nemrég még kognitív pszichológiát oktatott és az Arden Egyetem helyettes rektora volt. Saját elmondása szerint nagyon büszke volt a hiperracionális gondolkodására, ugyanakkor az emberi érzelmekről szóló, évtizedek alatt felhalmozott tudása cserben hagyta őt, amikor tavaly nyáron, a szokatlanul erőteljes hőség idején rádöbbent a klímaváltozás valóságára.

Nem arról van szó, hogy Green korábban ne hitte volna el a globális felmelegedésről szóló cikkeket. Egyszerűen csak nem vonatkoztatta őket a saját életére. Tavaly nyáron viszont a hőségben elszáradó cambridge-i falevelek áttörtek nála valamit. Mint meséli, ekkor kezdett el komolyabban olvasni a klímaváltozásról, és hamar azt vette észre, hogy teljesen másképp látja a világot. Minden sokkal törékenyebbnek tűnt, mint addig. Elkezdett az egyetemen a kollégáinak is erről beszélni, és bár senki nem tagadta, hogy létezne a probléma, de Green azt vette észre, hogy mindenki igyekszik minél előbb elterelni a témát, az emberek kényelmetlenül érezték magukat, ha a klímaváltozás szóba került.

„Nem számít, hogy mennyire tisztán és racionálisan is értjük a helyzetet, számos, a kihalások tényével tisztában lévő barátom elismeri, hogy a veszteségek mértéke egyszerűen felfoghatatlan az emberi elme számára. Ahhoz lehet hasonló, mint amikor egy szülő elveszíti a gyerekét. Csak ebben az esetben, az összes gyerekről van szó. Az összes állatról, az összes növényről, az összes jégről” – mondta el Green, aki szerint emiatt az állandóan jelenlévő, egyre növekvő fenyegetés miatt egy rakás régóta velünk élő feszültség és trauma is a felszínre tört, amelyet világszerte tapasztalni most a társadalmakban.

Hogy mi lesz az Extinction Rebellion következő akciója, azt elvileg a napokban fogják eldönteni a mozgalom tagjai. És ugyan a szervezet számos konkrét, klímapolitikai követelést is megfogalmazott (például a szén használatának teljes kivezetését 2025-re), de a klímatüntetéseket régóta követők szerint a követelések azonnali teljesítésénél sokkal fontosabb kérdés, hogy mennyire tudja a mozgalom befolyásolni a közgondolkodást, és hányan lesznek még, akik csatlakoznak hozzájuk.