Egy legenda folytatta, egy búcsúzott, egy arany magyar nyakba került

augusztus 02., 08:17

Nagy napot zárt a magyar olimpiai csapat csütörtökön - foglalta össze az egész napot végigkísérő Rényi Pál Dániel kollégám a történéseket.

A 21 éves Kós Hubert igazolta a reményeket, és aranyérmet nyert 200 méter hátúszásban.

photo_camera Fotó: SEBASTIEN BOZON/AFP

Hatodik lett a 200 méteres női gyorsúszó váltó, legyőzte a spanyolokat és negyeddöntőbe jutott a női kézicsapat, magabiztosan verték Japánt a férfi pólósok, az első női magyar bokszoló olimpikon, Hámori Luca ellentmondást nem tűrően bokszolt és nyolc közé jutott, és ott voltak még Kovács Richárd és Vég Zsombor hatalmas küzdelmei és csodás nyilatkozatai.

photo_camera A spanyolok elleni győzelmüket ünneplik a magyar válogatott tagjai Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA
photo_camera Hámori Luca harcba indul Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Közben kirobbant az olimpia eddig legnagyobb botránya két sportoló körül, akik a női mezőnyben bokszolnak. Ez évekig így volt, a tavalyi világbajnoki döntőről viszont eltiltották őket a magas tesztoszteronszintjük miatt, de az olimpián elindulhattak.

photo_camera Az algériai Helif és a meccset 46 másodperc után feladó olasz ellenfele, aki a meccs után nem volt hajlandó kezet fogni Fotó: MOHD RASFAN/AFP

Hámori Luca az éremért pont az algériai Heliffel bokszol majd, bár a magyar szövetség tiltakozik.

És még további képek csütörtökről, nem feltétlenül a legfontosabb eseményekről. De azért azokról is.

photo_camera Simone Biles nyerte meg a női tornászok egyéni összetett versenyét, ezzel már hatszoros olimpiai bajnok. A 27 éves amerikai tornász ezzel a sportági örökrangsor harmadik helyére lépett fel, megelőzve Keleti Ágnest. Fotó: LOIC VENANCE/AFP
photo_camera A kínai Cseng Csin-ven öröme, miután a tenisz elődöntőben legyőzte a világelső lengyel Iga Swiateket Fotó: DIMITAR DILKOFF/AFP
photo_camera Florent Manaudou az 50 gyors győztese Fotó: FRANCOIS-XAVIER MARIT/AFP
photo_camera A kétszeres olimpiai bajnok (háromszoros Grand Slam-győztes) skót Andy Murray búcsúzik a közönségtől és a profi karrierjétől. Párosban kapott ki Dan Evansszel az oldalán az amerikai Taylor Fritzt-Tommy Paul kettőstől a negyeddöntőben. Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA/AFP
photo_camera Fotó: LIONEL BONAVENTURE/AFP
photo_camera Németország-Azerbajdzsán 3x3-as kosárlabda Fotó: FRANCOIS-XAVIER MARIT/AFP
photo_camera Bemelegítés az előfutam előtt Fotó: OLI SCARFF/AFP
photo_camera Argentína-Írország gyeplabda Fotó: MIGUEL MEDINA/AFP
photo_camera Fotó: MOHD RASFAN/AFP
photo_camera Egyesült Államok-Brazília 3x3-as kosárlabda Fotó: DAVID GRAY/AFP
photo_camera A bronzcsata megnyerését ünnepli a japán női tőrcsapat. Fotó: FRANCK FIFE/AFP
photo_camera Az izraeli Peter Paltchik a 100 kilósok mezőnyében a vigaszágon vigasztalódik Fotó: LUIS ROBAYO/AFP
photo_camera A japán Kodai Naraoka a tollas nyolcaddöntőben. Szemmel látható eredménnyel Fotó: ARUN SANKAR/AFP
photo_camera A brazil Taina Hinckel Tahitin lovagol a hullámokon Fotó: BEN THOUARD/AFP