Szerintük „veszélyes anyagokról és raktározásról” nem is tettek említést, és „az sem igaz, hogy környezetvédelmi eljárás indult az ügyben”.
Egy munkás nagyjából három méter magasról leesett, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, kórházba került, közölte a CATL.
Még egy ügyvédnek is jóval nagyobb értékű, 30 milliós felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.
A múlt héten a Tisza párt helyi képviselői mutatták be egy ott dolgozó esetét, aki az elmondása szerint egy olyan munkafolyamat közben szenvedett mérgezést, amelyre nem volt képesítése, és ami nem is tartozott a munkaköréhez.
Azt írták, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni.
Egy nő arról beszélt, hogyan vesztette el eszméletét egy akkumulátorgyári mérgezés után.
Így indokolta, hogy miért nem tartott lakossági fórumokat a kormány az akkumulátoripari beruházásokról.
Összegszerűen a Samsung kapta a több pénzt.
Leállítják a személyforgalmat a Debreceni-Nagykereki vasútvonalon, mert egy akkumulátorgyár miatt el kell bontani belőle egy szakaszt. Az ország egyik legforgalmasabb mellékvonala a 11. vonal, amit Lázár János bezárat. Bár a MÁV ígéri, hogy újranyitják, sokkal valószínűbb, hogy végleges lesz a bezárás.
A cég fluktuációval magyaráz.
„Lehet okoskodni” - kommentálta az Állami Számvevőszék jelentését a külügyminiszter.
Úgyhogy szerintük ki kell zárni a bíróság által kért szakvéleményeket a bírósági eljárásból.
„Annak ellenére, hogy a II. fázis felfüggesztésre került, az I. fázis várható befejezése és az ügyfelek igénye nem érintett” – írta pénzügyi beszámolójában a cég.
Az akkugyárból az elmúlt hetekben 150-200 magyar dolgozót küldhettek el.
A férfit azután fogták el, hogy a lány családja feljelentést tett.