Célzottan fogják segíteni a dízelautósokat bizonyos teljesítmény alatt, illetve az agrárszektort. Nem a fideszes megoldás, vagyis a védett ár jön, mert az tönkreteszi a költségvetést, hiányt okoz és a gazdagokat is segíti, mondta.
Cserébe megnyitja a piacát az uniós baromfi-, sertés- és cukorexport előtt.
Méghozzá úgy, hogy törvényesítené a munkavállalásukat.
A klímakatasztrófa felé rohanunk, miközben több milliárd ember túlsúlyos vagy nem jut elég élelmiszerhez. Mindezt úgy, hogy a világon percenként több mint 1 millió dollárnyi közpénz megy el a jelenlegi eszetlen, szennyező és pazarló mezőgazdasági rendszer fenntartására.
Poprády Gézának az új Orbán-kormányban nem maradt hely, de azért nem hagyták az út szélén.
Egy év alatt 40 százalékkal nőtt az import, felére esett a kivitel. Európa felesleges, kisméretű tojásai nálunk landolnak, pedig ezzel járunk a legrosszabbul.