Egy új tanulmány szerint percenként kicsit több mint 1,3 millió dollárnyi közpénz megy el világszerte mezőgazdasági támogatásokra. Ez éves szinten legalább 700 milliárd dollár, a magyar éves GDP kb. ötszöröse (de egyes vélemények szerint akár 1000 milliárd is lehet). Ez azért olyan nagyon nem meglepő, elvégre nemcsak a fejlett, de a fejlődő országok kormányai is hajlamosak elég sok pénzt ölni az agrárium támogatásába, így törekedve arra, hogy a gazdálkodók is elégedettek legyenek, és olcsó élelmiszer kerüljön a boltok polcaira.

A sokkoló inkább az, hogy a teljes összeg alig 1 százalékát fordítják csak a természet javát szolgáló, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő beruházásokra.

A pénz túlnyomó része ehelyett inkább kifejezetten a természetre káros tevékenységeket támogat, például magas károsanyag-kibocsátással járó szarvasmarha-tenyésztést, erdőirtáshoz vezető pálmaolaj-termelést vagy túlzott műtrágyahasználattal és az ebből eredő környezetkárosítással járó intenzív, monokultúrás növénytermesztést. A tanulmányt egy, mezőgazdasággal és környezetvédelemmel foglalkozó kutatócsoportokat tömörítő szervezet, a Food and Land Use Coalition, azaz Folu publikálta, és kitérnek benne arra is, hogy azok a környezeti és egészségügyi károk, amiket a jelenlegi formában működő mezőgazdaság okoz a bolygón, jóval nagyobbak, mint amennyit a rendszer által előállított élelmiszer ér.

A Folu szerint éppen ezért gyorsan és drasztikusan át kell alakítani a mezőgazdasági támogatások rendszerét, és mindenhol szakítani kell az eddig alapvetésként kezelt törvénnyel, miszerint a gazdálkodók csak hatalmas támogatások árán képesek elérhető áron élelmiszert termelni. Nem lehet többé az olcsó, sok és silány minőségű élelmiszer előállítása a cél,

kevesebbet, jobbat és okosabban kell termelnünk.

Az utóbbi években sorra jelentek meg a tanulmányok arról, hogy a jelenlegi mezőgazdasági rendszer fenntarthatatlan: a klímakatasztrófa felé löki a világot, miközben több mint 3 milliárd ember túlsúlyos, elhízott vagy nem jut elegendő élelmiszerhez. Közben a világon szinte mindenhol egyre több a hatalmas monokultúrás gazdaság, ahol nagy területen termelnek egyféle növényt, ezzel csökkentve a termény ellenállóképességét, kockáztatva a biztonságos élelmiszerellátást, az élelmiszer szállítása miatt komoly károsanyag-kibocsátást előidézve, és hátrányosan érintve a biodiverzitást is.

De az állattenyésztésben sem jobb a helyzet: mivel a hústermelők és húsfeldolgozók lobbiereje minden országban elég nagy, ömlik a támogatás az állattenyésztésbe. Mostanra ez a szektor használja az összes mezőgazdasági földterület 83 százalékát, miközben globálisan az elfogyasztott energiamennyiségnek csak 18, a fehérjemennyiségnek pedig csak 37 százalékát állítja elő. Persze a legtöbb legelőn nem lehetne csak úgy elkezdeni növényeket termeszteni, ezek ugyanis gyakran sokkal rosszabb minőségű földek a szántóknál. A legelőkkel inkább az a gond, hogy Dél-Amerikában vagy Ázsiában leginkább erdőirtással szabadítanak fel területet a farmerek új legelőknek, ahogyan látjuk ezt most Brazíliában is, ahol jórészt emiatt ég az esőerdő az Amazonas-medencében. Teljesen logikus, hogy a farmerek egyre több legelőt próbálnak szerezni, hiszen a brazil kormány támogatja a szarvasmarha-tenyésztést, miért ne próbálnának hát minél több legelőt felszabadítani?

Sőt, az Overseas Development Institute 2015-ös tanulmánya szerint az erdőirtásban leginkább jeleskedő két országban, Brazíliában és Indonéziában kb. 100-szor annyit költenek az erdőirtásért felelős iparágak támogatására, mint amennyi nemzetközi segélyt az erdők megőrzéséért kapnak. Ez Brazíliában elsősorban a szarvasmarha-tenyésztés és a takarmányszója-termelés, Indonéziában pedig a pálmaolaj-előállítás és a fűrészáruipar. Olyan ez, mintha a dohánygyárak milliárdos támogatása mellett adnánk pár milliót a tüdőrák elleni harcra is.

De a helyzet nemcsak Ázsiában vagy Dél-Amerikában tragikus, hanem az Európai Unióban is. Az EU a Greenpeace elemzése szerint teljes költségvetésének majdnem ötödét költi az állattenyésztés támogatására, mindezt úgy, hogy az Unió hús- és tejelőállító telepeinek lényegében 2010 óta nem csökkent a károsanyag-kibocsátásuk. Ez az iparág az EU-n belül is egymaga felel az teljes üvegházgáz-kibocsátás 12-17 százalékáért. A támogatott gazdaságok közül pedig csak elenyészően kevés foglalkozik klímatudatos, ökológiai gazdálkodással, a többség környezetvédelmi szempontokat egyáltalán nem vesz figyelembe.

Teszi ezt az EU annak ellenére, hogy tudományos körökben arról sincs már vita, hogy a fenntarthatóság, és a felmelegedés lassítása érdekében nagyon üdvös lenne csökkentenünk a hús- és a tejtermékek fogyasztását, tehát pont azokét a dolgokét, amik előállítását az EU évente több mint 9000 milliárd forintnyi euróval támogatja. Sőt, az ideális, de környezeti szempontból is fenntartható étrendhez egy átlagos európainak 77 százalékkal kellene csökkentenie a vöröshús-fogyasztását, és minden más húsból jócskán vissza kellene vágnia (egy átlagos európai húsfogyasztása kicsit több mint a duplája a világátlagnak). Ehhez képest az EU agrárpolitikáját szabályozó dokumentumokban egyelőre nincs nyoma semmilyen tervnek az élőállat-állomány és a hústermelés csökkentésére, amit sok környezetvédő szorgalmaz. Karl Falkenberg, az EU korábbi környezetvédelmi biztosa a Guardiannek azt mondta, ez azért van, mert az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában túlnyomórészt olyan képviselők ülnek, akik maguk is gazdálkodnak, vagy valamelyik hozzátartozójuk révén érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában.

Az EU mezőgazdasági politikája a növénytermesztés terén is több sebből vérzik, sok esetben például nem veszi figyelembe, milyen növények őshonosak egy adott vidéken, és az sem érdekli, hogy helyi termékek kerüljenek az emberek kosarába, mert ezzel ugyan csökkenteni lehetne az élelmiszerek szállításából eredő károsanyag-kibocsátást, de a tagállamok közötti kereskedelem megsínylené, ha ilyen szempontok is teret nyernének a mezőgazdasági támogatások folyósításánál.

A Folu tanulmánya szerint nemcsak ezeket a szempontokat kell figyelembe venni egy új, környezettudatosabb mezőgazdasági támogatási rendszer kialakításánál, de jutalmazni kell azokat is, akik erdősítenek, környezettudatosabb állattartásra térnek át, és jobb minőségű, magas tápanyagtartalmú élelmiszereket állítanak elő. A kutatók szerint ezzel rengeteg egészségügyi költséget is megspórolhatna az emberiség.

A dolog hátránya persze az, amivel az EU döntéshozói is gyakran védekeznek: ha a változás csak néhány országban jön el, de nem az egész világon, akkor a továbbra is szennyező és az erdőt irtó államok gazdálkodói a jelenlegi világgazdasági rendszerben versenyelőnybe kerülnének azokhoz képest, akiket az új támogatási rendszer környezettudatos gazdálkodásra kényszerít.