Megy a vita arról, hogyan lehet a kisembereket kulturáltan ivó nagyemberekké nevelni. Egy amerikai kutatás szerint inkább úgy, hogy idő előtt nem kóstoltatják meg velük az alkoholt.
A tanár kirándulások és táborok alkalmával alkoholfogyasztást engedélyezett tanítványainak, valamint jelenlétükben vulgáris és obszcén tartalmú kifejezéseket használt. A diákok nem vallottak a tanár ellen, sőt, azt sem ismerték el, hogy rossz hatással lett volna rájuk. A bíró szerint ez nem oszt, nem szoroz.
Kínában lassan minden nap részeges napfogyatkozás van: ahogy terebélyesedik a középosztály, úgy iszik egyre többet. A nagyivás ráadásul nem is egy baráti elfoglaltság arrafelé.
Az Indianai Egyetem gyerekgyógyász professzora szerint, ha muszáj választani, akkor már inkább a fű. Például azért, mert közel sem olyan veszélyes, mint az alkohol.
Amerikában is problémát jelent a nemi erőszak a felsőoktatási intézményekben. Ott többek közt az alkoholfogyasztást korlátozzák.
Magyarország országgyűlése hivatalosan napi 12 üveg bort fogyaszt, de a tiltásra semmi ok.
Pedig ha megkérdezik, akkor valószínűleg más eredményre jutnak.
Szigorúbban szabályoz a Miniszterelnökség. Bár Gulyás Gergely kétszer megpróbált rajta puhítani, valami rejtélyes akarat a Miniszterelnökségről mindig elgáncsolta.
Ha nem akarod megvárni, amíg kötelező lesz, tett próbára magad, és menj át most a drogteszten.
Sőt, a túlzott alkoholfogyasztók 90 százaléka nem alkoholfüggő.
Van pár meglepetés az adótörvényekben.