antiszemitizmus

A köztársasági elnöki hivatal átdobta a labdát a kormánynak a Mazsihisz által antiszemitának nevezett irodalmárok kitüntetésének ügyében

Sulyok Tamás adta át a díjakat Takaró Mihálynak és Döbrentei Kornélnak, de a hivatala szerint a kormány volt az előterjesztő.

Haszán Zoltán
belföld

Az MTI nem hajlandó lehozni a Mazsihisz közleményét, amiben antiszemita írók állami kitüntetése ellen tiltakoznak

Az MTI közölte, hogy jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, és ezért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Mazsihisz kénytelen megint ugyanazon antiszemita írók állami kitüntetése ellen tiltakozni

A kormány nem tartja túlzásnak másodszorra is egyszerre két antiszemitát kitüntetni.

Bódog Bálint
belföld

Hiába jelezte a Mazsihisz már 2019-ben, hogy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, megint sikerült ugyanazt a kettőt

A Nyugat folyóiratot „zsidó szennylapnak” nevező Takaró Mihály és a zsidók érdekeit szolgáló zsidótörvényekről beszélő Döbrentei Kornél hat év után ismét egyszerre kapott állami elismerést.

Benics Márk
KULTÚRA

Palesztin diák kitoloncolásával tesztelné a Trump-kormány, hogy mennyit számít a szólásszabadság védelme az USA-ban

Az aktivista Mahmoud Khalil jogszerűen tartózkodott az országban, járna neki az alkotmányos védelem, politikai véleménye miatt mégis deportálni akarják. Sokak szerint ha Khalilt sikerül kitoloncolni, akkor senki sem lesz biztonságban, aki nem úgy gondolkodik a világról, ahogy a MAGA-tábor.

Horváth Bence
külföld

Trump 400 millió dollárt vett el Columbia Egyetemtől a palesztinpárti tüntetések miatt

A kormányzat szerint az intézmény nem lépett fel az antiszemitizmus ellen.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Lezsidózta a tanítványát egy II. kerületi töritanár, majd nem értette, hogy mi a baj ezzel

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed.”

Szily László
ÉLET

Úgy hagyják a magyar zsidók deportálása ellen küzdő költőnő vörös festékkel összekent tűzfalfestményét

Az alkotók a „meggyalázott festményt jelen formájában megtartják mementóként”.

Bódog Bálint
belföld

Öt embert ítéltek el az izraeli szurkolók elleni támadások ügyében Hollandiában

A legsúlyosabb büntetés 6 hónap börtön.

Bódog Bálint
külföld

Mazsihisz: A magyar zsidóság nem felejti Csurka antiszemitizmusát

A legnagyobb magyarországi zsidó szervezet nem helyesli, hogy kormánypárti politikusok szobrot állítanak a nyílt zsidózásáról ismert pártelnöknek.

Urfi Péter
POLITIKA

Három embert tartóztattak le a moldovai-izraeli ultraortodox rabbi meggyilkolása miatt

Az Egyesült Arab Emirátusok vasárnap ismerte el, hogy meghalt az a huszonnyolc éves, korábban eltűntként nyilvántartott rabbi, aki a haszid Chabad mozgalom nagyköveteként élt Dubajban. Pár nappal korábban rabolhatták el.

Solti Hanna
bűnügy

Szijjártó szerint abszurd az izraeli miniszterelnök ellen kiadott elfogatóparancs

Netanjahu szerint a hágai bíróság antiszemita döntést hozott.

Urfi Péter
külföld

Európa vakfoltjai

Az európai parlamenti választások rávilágítottak az európai fősodor hiányosságaira. Egy német agytröszt javaslatokat tett a szélsőségek visszaszorítására, és felhívta a figyelmet a zárt Európa jelentette veszélyekre.

Bódog Bálint
eu

Elfogták a dél-franciaországi zsinagógánál gyújtogató férfit

A 33 éves algériai elkövetőt a rendőrség röviddel éjfél előtt fogta el egy lövöldözés után.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Így szedik szét Európát apránként a trollok: a belgák nem merik Belgiumban megrendezni az Izrael elleni focimeccsüket, ezért hozzák hozzánk

Rá lehet legyinteni, hogy kit érdekel, hol játszanak le egy közepesen izgalmas válogatott focimeccset, de a következmények azokat is érintik, akik sosem jártak stadionban.

Szily László
publicisztika