arany iránytű

„A gyerekeknek lehetnek olyan érzelmi problémái, ami miatt nem állnak készen a tanulásra”

Már nem kell sok ahhoz, hogy befejezhessük a Bakpakk című dokumentumfilmünket, amelyben 14 kamaszt követtünk egy tanéven át. Ebben a podcastban arról tudhattok meg többet, mi volt ez a különleges program, amelyben a gyerekek részt vettek.

Fődi Kitti
oktatás 2026. szeptember 29. 9:00

Támogasd a 444 kamaszokról és egy különleges tanévről szóló új dokumentumfilmjét!

Egy tanéven keresztül követtünk 14 középiskolás kamaszt, akik egy különleges programban vettek részt. Egy évig tanulás és tantárgyak helyett csak azzal foglalkoztak, hogy jobban legyenek. A film befejezéséhez a támogatásotokra van szükségünk.

Fődi Kitti
FILM 2026. augusztus 24. 14:02
Podcast

„Nem tudjuk megérteni, hogy a gyerekeknek lehetnek olyan érzelmi problémái, ami miatt nem állnak készen a tanulásra”

Az iskolaelhagyás visszafordítására találta ki az Arany Iránytű nevű programot Glashütter Melinda és Bognár Roman. A programban részt vevő kilencedikesek egy évig tantárgyak helyett mentálhigiénés oktatásban vesznek részt. A szakemberek szerint a kamaszokat nem lehet addig tanulásra rávenni, amíg nem tárják fel az elakadásaikat.

Fődi Kitti
podcast 2025. január 12. 11:59
GYIK Hibát jelentek Impresszum Javítások kezelése Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2026 Magyar Jeti Zrt.

Vége