balogh józsef

Mikor, ha nem most ért csúcsára a tanyasi életforma népszerűsége

Haszán Zoltán
Média

Balogh szerint ha meg is ütötte Terikét, az csak véletlen lehetett

Kitart amellett a volt fideszes képviselő, hogy akkor sérült meg az élettársa, amikor részegen bementek volna a házba, de felborította őket a komondoruk. Lehet, hogy esés közben véletlenül ütött.

Haszán Zoltán
politika

Balogh József: Nem így történtek a dolgok

Ahogy a sajtóban írták, hogy mi állt a beismerő vallomásában, állítja. Pedig az ügyvédje szerint is úgy történtek.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Fidesz morálisan elítéli, hogy Balogh József tagja a közéletnek

Kerner Zsolt
bűnügy

Kizárták a nőverő Balogh Józsefet a Fideszből

Fülöpháza polgármestere, korábban fideszes, most már független parlamenti képviselő beismerte, hogy annyira megverte a barátnőjét, hogy a nő kórházba került. A frakció után most a pártból is kitették.

plankog
POLITIKA

Még mindig Fidesz-tag a barátnőjét bántalmazó Balogh

Jövőre képviselő ugyan nem lesz, de a helyi politikában számítanak rá, hacsak a bíróság el nem ítéli.

Horváth Bence
Egyéb

Vadai Ágnes ma műmonoklival ment be dolgozni

És öt szintén műmonoklis nő a páholyban egy-egy lapot tartott fel „Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?” felirattal.

Herczeg Márk
POLITIKA

Beismerte az asszonyverő Balogh, hogy a korlátba verte a barátnője fejét

A vallomás alapján először négy-öt alkalommal ököllel a nő arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta őt, és egyszer a terasz fából készült korlátjához verte a fejét.

Kerner Zsolt
bűnügy

Kiadta a parlament az asszonyverő Baloghot

Haszán Zoltán
Egyéb

Balogh József az ügyészség szerint asszonyverő

Kerner Zsolt
bűnügy

Na és mit csinálnak ma a honatyák?

Kerner Zsolt
POLITIKA

Megnövelték a mezőgazdasági bizottság létszámát, hogy Balogh József tag maradhasson

A Fidesz frakcióból kilépő képviselő így függetlenként folytathatja a munkát a bizottságban is.

Horváth Bence
POLITIKA

Visszaköltözött Balogh Józsefhez az élettársa

"Jól megvannak együtt" - mondta a megvert nő az RTL Klubnak.

Horváth Bence
bűnügy

A vetőgép rohadt veszélyes

Lehet, hogy érdemes lenne a tartását engedélyhez kötni.

erdelyip
bűnügy

Balogh volt feleségére panaszkodik

erdelyip
POLITIKA