Ezúton gratulálok a belga művésznek a parádés érkezéshez.
Több országban nem járnak már a vonatok sem. Halálos áldozatok is vannak. Még sokkal durvábbra készülnek.
Legalábbis az MTI azt írja, hogy:
Pont hat kormány és a teljes intézményes őrület működik a városban.
Nagyon furcsa emberek a belgák. Ilyeneket építenek.
Belgiumban törvényes és a lakosság támogatását élvezi az eutanázia intézménye, ám ez az eset még a belgák kedélyeit is felborzolta. A 44 éves férfi lelki szenvedéseire hivatkozva kérte a kegyes halált.
Elio Di Rupo miniszterelnök személyesen tárgyalt Kínával pandaügyben. A flamandok kiakadtak. Balhé van.
Ismét jól felidegesítették belga szomszédaikat a hollandok a marihuánakereskedelem terén is mindent felülíró libertáriánizmusukkal. Ezúttal három belga falu lázad a határ mellé tervezett holland “feltankoló” coffeeshopok nyitása ellen.
Vurstlira, eufemizmussal majálisra emlékeztetett leginkább a belga föderális parlament és a királyi palota közti brüsszeli parkban megrendezett össznépi királyváltó hepaj – melyet az EUrologus is emelt fényével.
Ez most arrafelé a divat. A holland királynő után most a 79 éves II. Albert adja át Fülöp hercegnek a trónt.