Megcsúszott a Power Ranking ismét, mint szabadelvű tinilány havi baja a diszkószezon közepén. Az élmezőnyben - az Arsenal mélyrepülését leszámítva - a helyzet változatlan, de a kiesés elleni harc alaposan felbolydult Don Claudio távozásával.
Annak, hogy a Chelsea ebben a szezonban letarolja a mezőnyt az a hátulütője, hogy a nélkülük zajló rangadóknak van valamiféle csalódott, picit kiábrándult hangulata. Persze csak a kezdő sípszóig. Utána már beindul a varázslat, az ami miatt nekünk ez a #besztlíg. Viszont ahogyan az aktuális fordulók előtt a programot vizslatjuk, nem tudunk elvonatkoztatni attól a tízpontos előnytől, aminek birtokában Antonio Conte csapata jelen pillanatban utolérhetetlennek tűnik. Ezen a hétvégén például a Liverpool vendégjátéka az Etihadban az abszolút főmeccs, de ahelyett, hogy ez a bajnoki címet döntően befolyásoló összecsapás lenne, igazából "csak" a dobogón elfoglalható maradék két helyről szól majd. Ettől függetlenül persze azt a megszokott minőséget várjuk vasárnap, amire Jürgen Klopp és Pep Guardiola neve a garancia, de igazán kiélezett thrillert akkor láthatnánk, ha a Chelsea botlana szombat délután. Hogy szerintünk ez előfodulhat-e, illetve, hogy mit várunk a huszonkilencedik fordulótól, az a hajtás után kiderül.
Mino Raiolát mindenki utálja. Pénzéhes, felszínes aranyásónak tűnik nem csak az első, de a tizenhetedik ránézésre is, ráadásul ezt az imázsát csak erősíti, hogy olyan agysebészeket képvisel a nyilvánosság előtt, mint a saját házát petárdával felgyújtó Mario Balotelli, vagy az a Paul Pogba, akinek százmilliós vételára óta a legnagyobb teljesítménye, hogy saját emojit kapott a Twitteren. A felszín azonban már csak olyan, hogy szükségszerűen eltakarja a lényeget: valójában Mino Raiola is több annál a kültelki suttyónál, aminek mutatja magát.