böjt

2018. június 4.
2018. május 20.
2016. június 20.

Nemcsak Rómának van ám új polgármestere, hé!

Hanem a Hajdú-Bihar megyei Bojtnak is, ahol a független Bereginé Szegedi Hajnalka nyerte a testület önfeloszlatása miatt kiírt időközi polgármester- és képviselőválasztást. A polgármesterségért Bereginének az előző, szintén független polgármesterrel, Vass Mária Irénnel, illetve a munkáspárti Miklós-Szabó Antallal kellett megküzdenie. Bereginé 10 szavazattal győzte le Vasst, Miklós-Szabóra pedig egy (1) érvényes szavazat érkezett.

2015. június 1.

Egy meteorológus szerint idén 65 fok is lehet Szaúd-Arábiában a ramadán idején

Ez napon mért hőmérséklet lesz, árnyékban nagyjából 50 fok várható. A ramadán idején a muszlimok 30 napos böjtöt tartanak, napkeltétől napnyugtáig nem esznek, nem isznak, nem dohányoznak és a szex is tilos. Nem ez az első eset, hogy a hónap kánikulában telik el, de ettől függetlenül is komoly kihívás lesz az idén június 18. és július 17. közé eső böjtöt ilyen hőségben végigcsinálni a szaúdiaknak. (al-Arabiya)

2014. szeptember 3.
2014. március 5.