btk

Az Amnesty International is az Alkotmánybíróságon támadja a Stop Sorost

Mert az szerintük ellentétes az Alaptörvény alkotmányos büntetőjogra, az egyesülési jogra és a szólásszabadságra vonatkozó rendelkezéseivel.

Herczeg Márk
jog

A Btk.-ban szigorítják a buszok jogellenes átalakítását

Czunyiné javaslatának indoklása szerint a 17 halálos áldozatot követelő tragikus veronai buszbaleset rávilágított arra, hogy ez nagyon súlyos következményekkel járhat.

Herczeg Márk
jog

Kilencven év után derült ki a féltve őrzött családi Koránról, hogy a szovjet Btk. arab betűs kiadása*

A baskíriai család ezt rakta rongyba bugyolálva a gyerekek párnája alá, hogy jobban aludjanak.

Király András
külföld

Ezentúl jobban védik a gyerekeket a szexuális bűnözőktől

A Btk. új módosítása szerint véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.

Boros Juli
bűnügy

Sikerült elérni, hogy már a hallgatók is többet keresnek, mint az egyetemi tanárok

A kormány a béremelésnél elfejeltette a tanárokat, így most jobban megéri doktorandusznak lenni, mint adjunktusnak.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Találtam egy fél pár kesztyűt, mihez kezdjek vele?

Visszaadnád? Beszolgáltatnád? Megtartanád? Az Ultimate Guide ahhoz, hogy mit csinálj a talált tárgyakkal.

anarki
jog

Az Igazságügyi Minisztérium módosítaná a Btk.-t

Az előterjesztés a hatékonyabb felderítés érdekében befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés esetén is lehetővé tenné a büntetés korlátlan enyhítését vagy mellőzését, ha valaki a hatóságok előtt feltárja a történteket.

Herczeg Márk
jog

Nem évül el a fiatalkorúak szexuális zaklatása

Herczeg Márk
bűnügy

Rendőr foganatosított lefogást egy gyerekkel szemben egy iskolában

Oktatás keretében. A gyerekek a Büntető Törvénykönyvvel ismerkedhettek.

Herczeg Márk
bűnügy

Kiengedhetik Julija Timosenkót is

Kerner Zsolt
külföld

Basescu: Ponta mondjon le

Herczeg Márk
külföld

Milyen rémhírterjesztőket fogott le a rendőrség?

És mi történt a rémhírterjesztőkkel, akiket Orbán Viktor miniszterelnök elmebetegnek nevezett?

Herczeg Márk
bűnügy