A miniszter szerint a kormány társfővárosként tekint Debrecenre, ami olyan város lehet Magyarországon, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München.
Nemrég az irodisták a gyártással azonos helyszínre kellett költözniük, ahol egy névtelenséget kérő dolgozó szerint nagyon rossz körülmények között dolgoznak.
A Fidesz alelnöke szerint ebből a mai magyarok „nagyon helyesen azt a következtetést vonták le, hogy nekünk a békére van szükségünk, a háború nem jó nekünk”.
Sokat kellett tennie a debreceni férfinek ahhoz, hogy egy vétség miatt tényleg leültessék. 47 szabálysértési ügye volt már, és nem bírta ki a két hónapos megvonást.
Szilvássy Zoltán azt mondta, a kutatások jelenlegi állása szerint 1,5-2 év múlva a városban kórházi fertőzés által indukált szepszisben senki sem fog meghalni.