Demokratikus Koalíció

Hiába az előválasztás, a DK mégis ráindítja a jelöltjét Kovács Gergelyre

Élő Norbert szerint a Kutyapártnak nincs joga elvárni, hogy ne induljon, mert nem vett részt az előválasztáson, meg amúgy is, a Kutyapárt máshol indít jelölteket az összefogás jelöltjei ellen.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kísértet járta be Dobrevék kampánynyitóját, Magyar Péter kísértete

A nevét nem mondták ki, de volt olyan szónok, aki szinte a teljes beszédét neki szentelte. Leszámolás legendákkal, előrehozott választások, pentitók és a nagy kérdés: „Mi a csudára lehetne büszke egy kormánypárti”? Riport a DK-MSZP-Párbeszéd kampányindítójáról.

Bódog Bálint, Bankó Gábor
Politika

A DK szerint nem kellene beszédet mondania a holokauszt-emléknapon Sulyok Tamásnak

A párt szerint senki sem felelős a felmenői bűneiért, de azért igen, hogy szembenéz-e velük, vagy hazudik róluk.

Bódog Bálint
POLITIKA

Hogy viszonyul az ellenzék Magyar Péterhez, aki őket is leváltaná?

Van, aki abban bízik, hogy az emberek értik a különbséget, és van, aki azzal vág vissza: Magyar Péterrel szemben ők soha nem kötnének szövetséget a Fidesszel. Ellenzéki politikusokat kérdeztünk az alig két hónap alatt több tízezer embert megmozgatni képes Magyar Péterről.

Bódog Bálint, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gyurcsány helyett Dobrev Klárát küldené Magyar Péter vitájára a DK

Nem jön össze a Gyurcsány-Orbán-Magyar-rangadó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Visszaléptette a polgármesterjelöltjét a DK Miskolcon

A független gyerekorvost, Barkai Lászlót támogatják.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adnának a jelenlegi belpolitikai krízisre.

Benics Márk
POLITIKA

„Aki egész életében Orbán Viktor jóvoltából, Orbán Viktor kormányának, és Orbán Viktor érdekeit képviselve dolgozott, az fideszes”

A Demokratikus Koalíció szerint „érthetetlen, hogy Vitézy Dávid miként élvezheti egy ellenzéki párt támogatását.”

Botos Tamás
Budapest

Rendőrvicc: a kormány felelős gazdálkodását mutatja, hogy fillérekért árverezi el a milliárdokért vett lélegeztetőgépeket

A DK szerint a rendőrség a kormány utasítására igyekszik eltussolni az Orbán-rendszer történetének egyik legnagyobb lopását.

Urfi Péter
POLITIKA

Kovács Gergely szerint a Momentum ki akar hátrálni a hegyvidéki előválasztásból

A Demokratikus Koalíció pedig alapból benne sem volt a megállapodásban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán visszatér, az ellenzék szanaszét lesz március 15-én

Nekifutás a kampányidőszaknak. Is.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Azahriah: „Pedofidesz! Eddig terjed az intelligenciája a DK-nak, hogy nem szívódnának fel a faszba ők is valahova”

Az Instagram-sztoriban megosztott videót azóta az énekes már letörölte, de egy rajongói oldal lementette és kiposztolta.

Jelinek Anna
belföld

A kisgazdák szerint törvényt sértett a DK az „Isten Haza Pedofília” felirattal

Mert ennek az eredetije az ő jelmondatuk, ami szabadalmi jogvédelem alatt áll.

Mészáros Juli
belföld

Donáth Anna: Hányingerem van a DK plakátjaitól

Amiken Orbán Viktor képe és egy felirat szerepel: „Isten? Haza? Pedofília?”

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Sulyok Tamás „a jog alapvető értékeit szem előtt tartva” tervezi „a nemzet egységét kifejezni”

Az ellenzéki pártok szerint erre pártkatonaként alkalmatlan.

Urfi Péter
POLITIKA