ebola járvány

Utolsó erejével küzd Libéria az ebola ellen

Összeomló egészségügyi rendszer, kórházakra támadó dühös tömeg és folyamatosan terjedő halálos vírus. John Moore fotóriporter először járt a legfertőzöttebb területek egyikén.

Horváth Bence
egészségügy

A természet pusztításával szabadítjuk magunkra a gyilkos vírusokat

Az elmúlt száz évben mindent megtettünk azért, hogy a világ legveszélyesebb kórokozói ránk találjanak. Az AIDS, az Ebola, a SARS és a Lyme-kór lehet, hogy még csak a kezdet volt.

Horváth Bence
Egészségügy

2127 fertőzött, 1145 halott

Így áll minden idők legsúlyosabb Ebola-járványa Afrikában.

erdelyip
Egészségügy

Kínában az állami média cáfolta, hogy az ebola zombivá változtatná az embereket

Szóval akkor igaz? Nem, de így is van bőven baj a járvány miatt.

Horváth Bence
Egészségügy

Sokkal súlyosabb az Ebola-járvány, mint gondolták

A WHO csütörtöki esti közleménye szerint sokkal több a fertőzött és az elhunyt is, mint azt eddig hitték.

Botos Tamás
Egészségügy

Két nap alatt 56 emberrel végzett az ebola

Horváth Bence
Egészségügy

A fertőzéseknél is sokkal nagyobb pusztítást végez az Ebola-vírus Afrikában

A fertőzések mellett járulékos károkból is rengeteget okoz: a vírus évtizedekre elijesztheti az embereket az egészségügyi ellátásoktól.

Horváth Bence
Egészségügy

Meghalt az Ebolával fertőzött spanyol misszionárius

Horváth Bence
Egészségügy

Újabb embert fertőzött meg az Ebola Nigériában

A 21 milliós Lagosba repülőn érkezett meg a gyilkos vírus.

Horváth Bence
Egészségügy

A valaha volt leggyilkosabb Ebola-járvány szabadult el

Tombol a vírus Nyugat-Afrikában, és sorra szedi áldozatait. Nem látszik még a vége, ráadásul először terjedhetett repülőn utazó utas miatt. Magyarország is felkészült minden eshetőségre.

Horváth Bence
Egészségügy