Újabb kihívás elé állíthatják a visszaváltó automaták a boltokat.
Az állam magának és az önkormányzati intézményeknek fog segíteni.
3,3 százalékkal csökkentenék az árakat, a változások csak idén 139,4 milliárd forint deficitet jelentenének a költségvetésben.
Pedig az Energiaügyi Minisztérium olyan dokumentumokat küldött meg Tóth Bertalannak, amiken a sok kitakarás miatt csak a névelők látszódtak.
De kell 1 millió forint önerő is.
A földgáz- és a villamosenergia-fogyasztás is növekedett.
Már több mint négyezer igénylés érkezett.
Az ügyben megszületett hatodik bírósági ítélet végleg helyt adott az adatigénylésének.
Az apokalipszis elvileg elmarad.
A Klebelsberg Központ és az illetékes minisztérium szerint ezt a forrást másra nem lehetett elkölteni.
Nem kell 18 fokban fagyoskodniuk a középiskolásoknak.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer.
Az elmúlt három hétben a kormánynak sikerült mindenkit összezavarnia, akinek napeleme van vagy lesz, vagy aki ilyen rendszereket telepít. Bár a szakértők szerint a kormányzati szándék jó, a részletek lassan bomlanak ki, és még mindig nem tudni mindent.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter szombaton még a rendszer átalakítását jelentette be.
Szeptemberben ki fognak jönni vele.