Izsáki Rita szerint az esküdtszék "a közismert bűnjelek ellenére" sem emelt vádat a New York-i és fergusoni ügyekben.
A felismerést még Bencsik András is megirigyelhetné.
Talán meglepő, de a kínzások miatt.
Szeptemberben az ENSZ egymilliárd dolláros alapot kért a világ országaitól. Százezer jött csak össze. A kért összeg tízezrede csupán.
Az amerikai elnök ENSZ előtt elmondott beszéde volt túl sok az orosz miniszterelnöknek.
Kilenc nigeri ENSZ békefenntartóval végeztek egy rajtaütésben az iszlamista lázadók Kelet-Maliban.
Bár a szöveg nem mond sokat, maga a tett elég fontos, korábban alig tudott átmenni ilyen jellegű kérdés egyes tagországok ellenállása miatt.
Mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. (Természetesen a Nyugatról, amíg Putyin uralkodik, addig nincs para.)
Kattintsanak! Nem fogják megbánni!! ;DDDD
Az amerikai elnök beszédében félelmetes társaságba keveredtünk. Összeszedtük, kikkel látnak minket most egy szinten nyugaton. Konkrétan gyilkosokkal.
Arról beszélsz az ENSZ-ben, hogy a férfiak és a nők egyenlők? Hát persze, hogy rád ront egy csorda troll.
A feminizmus az a hit, hogy a férfiak és a nők egyenlő jogokat és lehetőségeket érdemelnek - mondta Emma Watson az ENSZ előtt.