Dmitrij Peszkov szerint ugyan az ilyen megállapodások bizalmat építenek az országok között, nem valószínű, hogy „fordulópontot” jelentenek a kapcsolatokban.
Trump szerint ez nem fog megtörténni.
Mert az előző elnök is ezt csinálta vele.
Semmilyen tervezés nem előzte meg az elnök keddi bejelentését.
Make America kiszámítható again.
A több ezer milliárd dolláros összeg befagyasztása országos pánikot váltott ki.
A Kolumbiával szemben kitört konfliktus is megmutatta, Trump komolyan gondolta, amit a beiktatási beszédében mondott: 120 évvel ezelőtti amerikai külpolitika térhet vissza, lágy beszéd nélkül, furkósbotokkal.
Hatalmas adatközpontok épülnek, négy év alatt 500 milliárd dollárt költenek erre.
Drill, baby, drill, a fúrás az új szopás. Trump egy sor zöldpolitikát is felmond az elektronos autók támogatásától a szélerőművekig.
Ahogy a konzervatívok mondanák: badass.
„Ő egy igazán gonosz ember, egy nagyon rossz ember” – mondta a Tesla-vezérről Donald Trump volt fehér házi tanácsadója, Orbán Viktor harcostársa.
A leköszönő elnök 19 embernek adta át az Elnöki Szabadság-érdemrend díját.
Melania Trump nagy visszatérése közel sem fix. Legalábbis nem úgy és annyira, ahogy arra számítanánk.
Zökkenőmentes átmenetet kívánt neki.
Az amerikai elnök a választási eredmény kihirdetése óta először tartott beszédet.