„Jó emberek, akik rendkívüli mértékben tettek az országunkért és világunkért” – így jellemezte a Fehér Ház azt a 19 személyt, akik Joe Biden leköszönő elnöktől vehették át az Elnöki Szabadság-érdemrend díját. Köztük volt Soros György, filantróp milliárdos, a Fidesz-kormány ősellensége, Orbán Viktor egyik legkorábbi támogatója, valamint Hillary Clinton, korábbi demokrata elnökjelölt is.
Biden szombaton a Fehér Házban tartott ünnepségen adta át a kitüntetéseket. Kulturális szereplők is kaptak díjat, mint például Bono (Paul David Hewson), a U2 együttes frontembere, aki kampányolt a szegénység ellen, és támogatta a HIV/AIDS-betegeket is. Dame Anna Wintour, a divatszakma egyik legjelentősebb szereplője, 1988 óta a Vogue főszerkesztője is átvehette a kitüntetést.
Díjat kapott még Lionel Messi futballsztár, Earvin 'Magic' Johson, a Los Angeles Lakers visszavonult kosárlabdázója, de José Andrés humanitárius ügyekkel foglalatoskodó séf is, aki World Central Kitchen néven üzemeltet hálózatot, amely háborús övezetekben élő civilek élelmezését segíti. (BBC)