Lukasz Skorupskinak csütörtök este lett hőemelkedése.
Egy órán át jobbak voltunk, aztán jött a leolvadás, majd a feltámadás, majd Lewandowski.
Lengyelországnak lövése sem volt.
Reményt adhat, hogy Sousa mester váratlanul egy újoncot rakott be a lengyel védelem közepére.
Annyira korlátozzák, hogy lényegében be is tiltják. Ennek vajon mi az értelme?
A FIFA közlése szerint az elmúlt időszakban végzett vizsgálatok több újabb szabálytalanságot tártak fel Blatterék hivatali idejéből.
Szabó Zsuzsi András a 26. percben vette be a Tiszanána kapuját. Több mint 50 éve igazolt focista.
A tiszta játékidőt nézve 32 másodperc kellett a két találathoz.
Az UEFA mindenképpen szurkolókkal teli lelátókat szeretne.
A Dinamo Zagreb 3-0-ára verte a Tottenham Hotspurt, az Európa Liga idei egyik legnagyobb meglepetését okozva.
Az UEFA kereskedelmi jogokat oszthat meg a legnagyobb csapatokkal, és a versenykiírást is átalakíthatják.
A rabonát lassan át lehetne nevezni lamelázásra.
De a magyar szervezőkkel elégedett és elfogadja a döntést.
A Kisvárda sportigazgatója rátett egy lapáttal.
A Magyar Labdarúgó Szövetség ellen megnyert adatkérési peréből világosan kiderült, miért és hogyan olvadnak semmivé a törvényes korlátok, ha a Felcsútnak tao-támogatás kell.