Foci blog

Kikapott a Kijevtől, nem jutott be az Európa-ligába a Ferencváros

Akart a Fradi, de 1-0 lett a vége.

Haszán Zoltán
bajnokok ligája

Félbeszakadt a PSG BL-meccse, miután rasszizmussal vádolták meg az egyik román bírót

A felvételek alapján a román játékvezető azt kérdezte a szintén román negyedik bírótól, hogy a Basaksehir kispadjánál kinek mutassa fel a piros lapot, mire az úgy válaszolt, hogy „al negru”, vagyis „a fekete fickónak”.

Herczeg Márk
bajnokok ligája

Moldovai fogadási bűnszervezetet számolt fel az Europol

Az Europol szerint az első osztályban játszó moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.

Herczeg Márk
európa

Jahve büntetése: egy arab sejk megvette az arabellenes szurkolóiról híres Beitar Jerusaem felét

Talán ez a focibiznisz történetének eddigi legbizarrabb vásárlása. A vevő Hamad bin Kalifa Al Nahyan sejk az Emirátusokból. Ez futballdiplomácia a javából!

Szily László
izrael

Anglia és Lengyelország lesz a magyar csapat ellenfele a 2022-es vébé selejtezőin

Kemény meccseken át vezethet az út Katarba.

Horváth Bence
foci

Benézett egy róka a DVTK-Fradira

Ha már a lelátó üres volt, megnézte mire mennek az adóforintjai.

Sarkadi Zsolt
ÁLLAT

Messi 600 eurós büntetést kapott, mert a mezével emlékezett Maradonára

A spanyol szövetség bizottsága kiemelte, bár értékelik a gesztust, a mezlevételért sárga lappal büntetett játékos tette a szabálykönyv értelmében az indítéktól függetlenül büntetendő.

Herczeg Márk
Spanyolország

A Barcelona útnak indul Bukarestbe, mármint Budapestre

Hiba csúszott a felvezetőbe.

Szurovecz Illés
bajnokok ligája

42 évesen meghalt a középpályás, aki a focivébék történetének egyik legnagyobb szenzációját okozta a franciáknak lőtt góljával

A 2002-es vébé nyitómeccsén Papa Bouba Diop bekotorta, Szenegál ezzel 1-0-ra verte a világbajnok franciákat.

Szily László
szenegál

Valami gyanús Maradona halála körül, az argentin ügyészség házkutatást rendelt el

Nyomozás indult Diego Maradona szerdai halálának ügyében, az ügyészség a Reuters szerint a hétvégén a focista orvosának ingatlanjaiban rendelt el házkutatást.

Szily László
argentína

A Barca-mez alá húzott Maradona-mezben játszott Messi, a gólja után meg is mutatta

Így búcsúzott az argentin óriástól a másik argentin óriás.

Szily László

Túl kicsi lett a stadion Kisvárdán, a görög légiós elsült kapáslövése után ki is repült a labda

Ha százezres szentélyt emeltek volna a nagy múltú futballfővárosba, ez biztos nem fordult volna elő.

Horváth Bence
magyar foci

Maradona halála miatt háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Argentínában

Gyászol a futballvilág, Pelé és Messi is a legendás játékosra emlékezik.

Horváth Bence
GYÁSZ

Haaland őrületes tempóban termeli a gólokat

Eddig összesen 90-szer találta el a kaput. Ebből 70 gólt szerzett.

Haszán Zoltán
bajnokok ligája

Meghalt Diego Maradona

Az argentin sajtó szerint szívrohama volt a legendás játékosnak.

Horváth Bence
GYÁSZ