Palesztin foglyokért cserébe.
Az izraeli kormány több mint hat órás vita után hagyta jóvá a megállapodást, nyolcan ellene szavaztak.
Az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével történt cserében a két ország legalább 150 hadifoglyot adott vissza a másiknak.
Az ukrán külügy szerint Magyarország azt akarja, hogy az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna önvédelmi fegyverek nélkül maradjon.
A békemissziózó miniszterelnöknek kellett pár pillanat, hogy megtalálja a vonatkozó kommunikációs paneleket.
Az FSZB átadta a moszkvai magyar nagykövetségnek a cserére váró foglyok listáját
Hazatérésüket több hónapnyi tárgyalás előzhette meg. Cserébe a Biden-kormány legalább egy amerikai őrizetben lévő kínai állampolgárt enged szabadon.
Az ukrán Volodimir mentálisan is megsínylette a nyári fogolycserével véget ért orosz hadifogságát, amelynek során 20 kilót fogyott.
A tárgyalások várhatóan a Hamász részvétele nélkül is lezajlanak.
„Alig egy héttel ezelőtt még börtönben voltak, vasajtók mögé zárva ... Ma már szabad emberek” - mondta Navalnaja. „Egy nap ugyanez fog történni a mi országunkkal is.”
Az orosz kémpár gyermekei a múlt heti fogolycsere után tudták meg, hogy ők igazából nem is argentinok.
A Kreml szóvivője szerint azt sem tudták, ki az a Putyin.
Akarata ellenére került be a programba, többé nem térhet vissza Oroszországba.
Miután Putyin többször is jelezte, hogy ki szeretné szabadítani az elítélt gyilkost, akiről egész idáig tagadták, hogy FSZB-s lenne, Joe Bidennek Olaf Scholzhoz kellett fordulnia miatta. Németország nehéz döntést hozott, hogy segítse a demokratákat, Putyin pedig elérte, amit akart.
Lezajlott az utóbbi fél évszázad legfontosabb fogolycseréje.