„Az anyaország soha nem feledkezett meg rólatok” – mondta Vlagyimir Putyin az Oroszországba hazatérő nyolc embernek, akik a hidegháború óta eltelt idő legnagyobb fogolycseréjével csütörtök éjjel landoltak Moszkvában. Az orosz diktátor egy hatalmas vörös szőnyegen fogadta őket.
Köztük volt Vagyim Kraszikov, aki 2019-ben az FSZB bérgyilkosaként Berlinben lőtt agyon egy grúz állampolgárságú csecsen vezetőt, Putyin azt mondta róla, „egy bűnözővel végzett hazafias meggyőződésből”. A másik hét oroszt mind kémkedésen kapták a Nyugat különböző államaiban, egyikük pénzmosás miatt ült amerikai börtönben, de köztük volt két, Szlovéniában elfogott orosz kém is. A szabadon engedésükhöz több szövetséges ország részvételéhez volt szükség, Kraszikov például Németországban töltötte az életfogytiglani szabadságvesztését.
Az oroszok cserébe szabadon engedték Evan Gershkovichot, a Wall Street Journal újságíróját, Paul Whelan nyugalmazott amerikai tengerészgyalogost és Vlagyimir Kara-Murza orosz-brit újságírót, valamint orosz disszidenseket, köztük Alekszej Navalnij néhai ellenzéki vezető néhány bebörtönzött munkatársát.
A Wall Street Journal, a New York Times, a Reuters és a Deutsche Welle cikkeiből kiderül, hogyan zajlott a nagy fogolycsere és az azt megelőző tárgyalások.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Lezajlott az utóbbi fél évszázad legfontosabb fogolycseréje.
A Kreml szerint „üres spekuláció” az erről beszámoló újság cikke.
Kémkedés vádjával.
Az orosz elnök beleegyezhetett a cserébe, de elképzelhető, hogy ez csak csel volt a részéről.
Többek között szabadon engedték a Wall Street Journal 16 évre ítélt tudósítóját, cserébe a németeknek el kellett engedniük egy bérgyilkost.
Győzelmi sajtótájékoztatót tartott az orosz elnök, ahol váratlanul izgalmas dolgok hangoztak el.
Vagyim Kraszikov bicikliről lőtt hangtompítós Glockkal, majd egy bokorban átöltözött, és e-rollerrel próbált meg elmenekülni.
Erről beszélt Annalena Baerbock, az új német külügyminiszter, aki nemkívánatos személynek nyilvánította az orosz nagykövetség két munkatársát.
Szélsőségességgel vádolják.
Vagyim Kraszikovot, az FSZB ezredesét Németországban ítélték el a csecsen Zelimhan Tornike Hangoshvili meggyilkolásáért.
Állítsák le Ukrajna segélyezését, és a háborúnak néhány héten belül vége lesz - mondta Putyin, aki szerint a NATO-nak nem kell tartania Oroszországtól.
Viktor But szerint a megvádolt elnök onnan is harcolhatna az amerikai népért.