gyámhivatal

Érvénytelenítette a bíróság azt a házasságot, amit egy 87 éves demens férfival annak halála előtt két héttel kötött a házvezetőnője

A leromlott egészségi állapotú férfit a kórházból vitték el, hogy megházasodhassanak, volt dokumentum, amit nem is ő írt alá.

Haász János
belföld

Isaszegről eltűnt öt gyerek az anyjukkal együtt

Azután, hogy gyámhivatal döntött arról, hogy a gyerekeket ideiglenes nevelőszülőknél helyezzék el.

Mészáros Juli
eltűnt

A hitleres videók készítésével meggyanúsított fiút máig üldözi a sértett igazgatónő bosszúja

A diákcsínnyel megvádolt fiú családjáról készült gyámügyi vizsgálat kiváló eredménnyel zárult, az ügyészség viszont elrendelte, hogy ismételjék meg az eljárást. Közben a fiú nagykorú lett.

Ács Dániel
jog

A munkásszállón élő Bosch Erzsébet éppen albérletet keresett, amikor a gyámhatóság elvitte a bölcsődéből a kislányát

A gyereket arra hivatkozva emelték ki, mert a munkásszállón poloskák vannak, és az sem volt helyes, hogy a nő a téli hidegben elvitte a gyereket meglátogatni a testvérét.

Herczeg Márk
Budapest

Nyert az állami gondozott tinédzser, aki beperelte a gyámhivatalt

Leon nem hagyta szó nélkül, hogy speciális otthonba dugták, a gyámhivatal pedig hiába bizonygatta, hogy súlyos pszichés zavarai vannak. A bíróság neki adott igazat, most pedig kártérítést szeretne.

444.hu

Intézetbe zárhatják a 14 éves lányt, aki a zaklatások miatt öngyilkosságot kísérelt meg

Magyar gyámügy 2016.

Király András
bűnügy

Egyszer csak jöttek a rendőrök, és elvittek három gyereket

A gyámhivatal szerint a szülők erőszakosan bántak a gyerekkel, de ezt nem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, és a védőnő sem tartja valószínűnek. Krisztináék most havonta egyszer láthatják három gyereküket. Az abcug.hu riportja.

444.hu
POLITIKA

Otthon született a kislány? Már viszi is a gyámhivatal

Amikor Juli érezte, hogy megindulnak a fájások, rögtön hívta a mentőket, de mire kiértek, világra jött a második gyermeke, Brigi. Minden rendben lett volna, de akkor közbeszólt a gyámhivatal. Az Abcúg cikke arrók, hogyan zajlik egy másfél éves háború a gyerekekért egy Borsod megyei faluban.

444.hu
gazdaság

Nem akarta, hogy elvigye a gyereket a gyámhivatal, inkább kilökte az ablakon

Tbg
baleset

A hatóságok nem felelősek a szigetszentmiklósi gyerekkínzásokért

Állítják a hatóságok. A szülők három gyereket kínoztak és erőszakoltak meg rendszeresen majdnem tíz éven át. Csak azért kerültek nevelőszülőkhöz, mert elhanyagoltak voltak.

Haszán Zoltán
bűnügy