Mint 2006-ban az MSZP-ben Magyarországról, most európaiságból tanít. Csak most Molnár Csabát.
Már csak 199-en vannak a funkcióját mára szinte teljesen elveszítő parlamentben. De még így is lesznek olyan képviselőink 2018-ig, akik ha másra nem is, legalább a nép szórakoztatására alkalmasak lesznek. Őket szedtük össze, a bocskais LMP-stől a pofonokból semmit sem tanuló fideszesen át az új Lendvai Ildikóig.
1998 óta ennyit még nem kellett várni.
1989. április 22-én szűnt meg a KISZ, aminek a vezetői később a politikai és az üzleti életben jutottak magasra. Másnap az utódszervezet elnökválasztásán az addigi első titkár legyőzte a későbbi miniszterelnököt.
Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri. Feri.