Egy közbeszerzési tervben találtunk rá arra az információra, amit hetek óta próbálnak titkolni.
Hadházy Ákos ezúttal Szalkszentmártonban talált példát az uniós források látványos és szembeötlően hatékony felhasználására.
Hadházy Ákos nyújtott be beadványokat gigantikus csalást sejtve.
Azt mondják, megsértette az állam a szabad választáshoz való jogot azzal, hogy az EP-kampány előtt milliárdokból indított nemzeti konzultációt. A hazai fórumokról lepattantak.
Tavasztól naponta 25-30 vidéki mentőegység segít majd be Budapesten - közölte Győrfi Pál szóvivő.
Az egyetlen alkalmazottat sem foglalkoztató cégnek 2023-ban 360 milliós bevétele volt. Sőt, Papcsák ügyvédi irodája ad jogi tanácsokat is a kórháznak évi 12 millióért.
A miniszterelnök indiai viseletben fotózkodott Keralában.
A képviselő birtokába jutott az OMSZ belső levelezése.
A Várkapitányság szerint ezek elavult tervek, amik soha nem valósultak meg.
Először jövőbeni dátumot adtak meg, aztán egy gyanúsan korait, majd kiderült, hogy egy 2022-ben megszűnt minisztérium logóját tették az engedélyek listájára.
Orbánt megnevettette a sofőr egy ferraris viccel.
Hadházy Ákos értesülésére reagáltak.
Magyar Péter után Gyurcsány is előrehozott választást követel, Hadházy a DK elnökének is válaszolt, és természetesen beszállt a buliba a Fidesz is.
Akár 400-600 dolgozót is elküldhettek az építkezésről.
A GVH december 30-án tette ki a Homlok Zsolt elleni vizsgálat részleteit.