Kétszer annyi mint az ország többi részén összesen.
A hajléktalanok számára megfizethetetlen a fodrász, pedig ha rendben van a frizurájuk, ők is visszaszereznek valamit a méltóságukból. Szentes Anita 13. kerületi fodrász időről időre ingyen vállalja rászorulók hajvágását. Az abcug.hu négy hajléktalant kísért el .
Az olasz legfelsőbb bíróság felmentett egy ukrán hajléktalant, aki sajtot és kolbászt lopott egy közértből.
A 25 éves férfi poénból azt mondta a rendőröknek, hogy terrorista, ráadásul a szaga a bombakereső kutyát is zavarba hozta.
A szökevények által túszul ejtett taxisofőr viszont nem kap egy petákot sem.
Szilárd ötszázasokat osztogatott az Oktogonon, senkinek sem kellett.
Csoda Budapesten.
Héberül, románul és franciául is tudott. Több százan mentek el a temetésére.
Gyönyörű, amit ez az Ember tett!
63 ezer forintos nyugdíjból egy fűtetlen sátorban lehet csak megélni.
Száraz Sándor sokszoros magyar sakkbajnok volt, tavaly karácsonykor az utcán majdnem megfagyott. Egy év után kereste fel az abcug.hu fotóriportere.
Félévnyi felújítási munka után decemberben beköltözhetett az új lakásába Gábor, aki 15 éven keresztül élt hajléktalanként egy városszéli kunyhóban. Többé már nem kell a sötétedéssel neki is nyugovóra térnie, hívhat magához vendégeket, és megtanulja használni a mobiltelefont is.