Közben humanitárius szervezetek szerint növelni kellene nemzetközi segélyszállításokat, mielőtt a májusi monszunesők tovább nehezítik a helyzetet.
Ez ebben a hónapban már a második halálos támadás Kijevben.
Erős szél jön a következő napokban.
A gázai egészségügyi minisztérium naponta frissülő adatai szerint viszont 37 877-en haltak meg a háború miatt.
Hatalmas területet kell átkutatni, a romok közt rekedt embereket a kihűlés veszélye fenyegeti.
Szaúd-Arábia a Spiegel információi szerint a közelmúltban háromszor is figyelmeztette a német hatóságokat a merénylőről.
Közben újabb esőzés miatt adtak ki vörös riasztást.
A mentők és a katonák még nem jutottak el mindenhova, így az áldozatok száma emelkedhet. Többen az autójukba ragadva vesztették életüket.
Georgia államban a halottak között volt egy 27 éves anya és két, egy hónapos ikercsecsemője.
Legalább 150-en megsérültek.
Vallásuk rendelkezései szerint minden muszlimnak, aki anyagilag és fizikailag képes rá, életében legalább egyszer meg kell tennie a zarándoklatot Mekkába. Szaúdi tisztviselők szerint azok hibáztak, akik nem mérték fel megfelelően a zarándoklat veszélyeit.
Több százan, de akár kétezren is rekedhettek a romok és a sár alatt.
Nincsenek biztonságos helyek a Gázai övezetben.
Az áldozatok között több gyerek is van.
A BBC-nek ennyi halottat sikerült azonosítani, de a valós szám sokkal nagyobb lehet.