holokauszt

Mi legyen, ha fel kell állni a kamukauszt állítólagos áldozatainak emléknapján?

A cipőbe köpő jobbikos újabb levele került ki. Ebben a frakciótól kér utasítást, hogy mit tegyenek, ha a Parlamentben meg kell emlékezni a holokausztról, ami szerinte meg sem történt.

Ács Dániel
POLITIKA

Drónt küldött az auschwitzi haláltábor fölé a BBC

Horváth Bence
Történelem

Megemlékezés a pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából

Régen lehetett ennyi tányérspakát látni Budapesten, mint vasárnap a Dohány utcában.

Tbg
Egyéb

Letérdelt, és belenézett kivégzői szemébe

Hetven éve árulták el, majd lőtték a Dunába Salkaházi Sárát és Bernovits Vilmát, a két hősies zsidómentő nővért.

Ács Dániel
vallás

Boross Péter a Horthy-korszak szemtanújaként nem tapasztalt antiszemitizmust

A volt miniszterelnök ezt a kormányzati intézet történészkonferenciáján azzal bizonyította, hogy az emberek segítettek a zsidó gyerekeket taníttatni, amikor azt az első zsidótörvény gátolta.

444.hu
történelem

70 éve ölték meg Radnóti Miklóst

Áder János mondott beszédet Abdán, ahol a költőt megölték.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Lopják a Duna-parti cipőket

Több darab is hiányzik a nyilasok Dunába lőtt áldozatainak emléket állító holokauszt-emlékműből.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Pénzbírságot kapott a cigányellenes francia polgármester

Herczeg Márk
külföld

Orosz Mihály Zoltán rituális bábuakasztásán ámul a világ

Érpatak maskarás polgármesteréről ír az Independent, aki jelképesen kivégeztette Izrael miniszterelnökét és elnökét.

Herczeg Márk
Média

Szellő István félmosollyal közölte: törölték Orbán nevét Oxfordban

Az RTL Híradó ma is beszámolt a lényegről.

Herczeg Márk
tévé

Augusztus 2-án van a Porrajmos, a roma holokauszt emléknapja

A Fidesz szerint ma már nem kell félnie annak, aki cigánynak született, az MSZP szerint viszont az Arbeit Macht Frei felirat köszön vissza a "munkaalapú társadalom kiépítésében".

Bede Márton
évforduló

Szegeden felavatták a Szabadság téri emlékmű fordítottját

Mindenáron el akarták kerülni, hogy bármi is félreérthető legyen. Így aztán maradt egy klasszikus karikatúra, amit a holokauszt 70. évfordulójára időzített megemlékezésként elég furán veszi ki magát.

Bede Márton
KULTÚRA

Nyilvános a második világháborús bűncselekményeket feltáró ENSZ-archívum

Az AP szerint az iratok között szerepel az a dokumentum, ami a Horthy idején elkövetett tömeggyilkosságokkal kapcsolatos.

Herczeg Márk
Történelem

A legkreatívabb szobrok közt a budapesti cipők

Botos Tamás
Budapest

Magyarország véleménye a Szabadság téri emlékműről

A magyar társadalmat teljesen megosztja a kormány által a német megszállás áldozatainak emlékére felállítani tervezett emlékmű. Ez a legfontosabb tanulsága annak a felmérésnek, amit a Medián végzett, és a Szombat tett most közzé. És hogy a jobbikosok között is sokan elismerik a magyarok felelősségét a holokausztban.

Bede Márton
politika