Súlyos hőhullám van Görögországban, az elmúlt napokban több turista eltűnését jelentették.
Az egyik holttestet 8420 méteres magasságból hozták le az Everestről.
Daniella volt az utolsó áldozat akit kerestek, holttestét hétfő délelőtt találták meg a hatóságok.
Sződligetnél került elő a 28 éves nő holtteste.
A 19 éves V. Márton a múlt hónapban kapta meg a legkiválóbb tanulónak járó elismerést a dévaványai erdészeti technikumban.
Múlt csütörtökön az utcán bukkantak rá egy nő holttestére. A megölésével gyanúsított 22 éves férfi eltűnt, holtteste péntek este került elő.
Émile Soleil tavaly július 8-án tűnt el a nagyszülei otthona elől.
Rejtély, hogy mi történhetett vele.
Azt nem tudni, hogy a hatóságok engedélyezik-e a temetést, ahogy a család szeretné.
Az ellenzéki politikus anyja végre megnézhette a fia holttestét.
A szibériai börtönben ismeretlen körülmények közt elhunyt orosz ellenzéki politikus anyja azután nyújtott be keresetet, hogy kiderült: március elejéig még biztosan nem adják ki a holttestét. Navalnaja szerint azért, hogy a novicsok idegméreg eltűnjön a fia szervezetéből.
Navalnij anyja szerint azért, hogy kiürüljön fia szervezetéből a novicsok nevű idegméreg.
51 ezer orosz polgár kérte a hatóságokat, hogy adják ki a holttestét a családnak. A halála óta egyik hullaházból a másikba viszik, sérüléseket láttak rajta.
Az egyetem hullaházának vezetője fejet, agyat, bőrt és csontokat árult az interneten.
Ezzel 23-ra emelkedett a halottak száma.