Iszlám Állam

Már meg is támadhatták az orosz légibázist Szíriában

A lázadók üzentek is, hogy az oroszok ne számítsanak békés szíriai tartózkodásra.

Horváth Bence
külföld

Kilenc migráns akadt fenn idén a TEK nemzetbiztonsági szűrőjén

A 170 ezerből. A nemzeti konzultációban is erőltetett bevándorló=terrorista vonalon elég szerények az eredmények.

Haszán Zoltán
migráció

Irán és Oroszország közösen segít legyőzni a Nyugat által létrehozott mérgező ideológiát terjesztő Iszlám Államot, mondta el Aszad az orosz sajtónak

A szíriai elnök csak akkor távozna a hatalomból, ha a szíriai nép ezt kívánná. De ez szerinte nem történ meg.

Horváth Bence
külföld

Kiborult az arab terroristák viselkedésén a brit dzsihádista

Hangosak, nem tudnak sorban állni és kérdés nélkül elveszik a mobiltöltődet. A brit férfinek ez már túl sok volt.

Horváth Bence
külföld

Először bombázta az ausztrál légierő az Iszlám Állam állásait

Egy páncélozott szállító harcjárművet semmisítettek meg.

Horváth Bence
külföld

Mi a jó eget kavar Putyin Szíriában?

Szeptember elején orosz katonák jelentek meg Damaszkuszban, hogy fegyverrel is segítsék a szíriai polgárháborúban nyerni képtelen Aszad csapatait. Van, aki szerint a diktátor nyugati ellenségeit provokálják. De az is lehet, hogy pont az ellenkezője. Nahát, ez a Közel-Kelet!

Bede Márton
külföld

Ausztrália is beszállt a szíriai légitámadásokba

Az ausztrál kormány szerint így lehet megoldani az Európát sújtó menekültválságot.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az Iszlám Állam kínozta a férfit, akit László Petra elgáncsolt

Oszama Al-Ghabad a szír elsőosztályban játszó Al-Fotuwa SC ismert edzője volt; fiával menekült Európába a terror elől.

Rényi Pál Dániel
külföld

A brit kormány elismerte, hogy dróntámadásokat hajtottak végre Szíriában

Korábban még nem avatkoztak be az országban, most két brit állampolgárságú terroristát likvidáltak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Spanyolországban őrizetbe vettek egy 19 éves nőt, aki az IS-nek toborzott

A terroristáknak elméleti oktatást tartott, majd segítette az eljutásukat a terrorszervezethez.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Újabb palmürai templomot robbantottak fel az Iszlám Állam terroristái

Bél temploma több mint kétezer évet túlélt, a terrorszervezetet viszont már nem.

Horváth Bence
külföld

11 év börtönt kapott, mert az Iszlám Államnak kampányolt a Twitteren

A 17 éves amin a közösségi oldalakon gyűjtött támogatást a terroristáknak és segített egy haverjának Szíriába jutni.

Czinkóczi Sándor
Terrorizmus

Megölték az Iszlám Állam főhackerét

A 21 éves brit férfinek korábban sikerült feltörnie az amerikai hadsereg Youtube és Twitter fiókjait.

Czinkóczi Sándor
külföld

Akinek van egy kis ideje és kedve,

Sarkadi Zsolt
külföld

Az Iszlám Állam felrobbanthatta az ősi templomot Palmüra városában

A terrorszervezet május óta uralja a világörökségi területnek számító szíriai várost.

Horváth Bence
külföld