Többször harcolhattak a dzsihádisták oldalán, de úgy tűnik nem készültek európai merényletre és a párizsi terrortámadásokhoz sincsen közük.
1200 katona, Tornado felderítőgépek és védelmi fregatt vesz majd részt az akcióban.
Így most már az USA, Oroszország, Franciaország, Izrael, megannyi lázadó frakció és még ki tudja, ki mellett a britek is bombázhatják a légicsapásokkal valószínűleg össze nem roppantható terrorista-államot.
Hiába kérjük, nem hajlandóak rendesen harcolni az ISIS ellen, és még pénzelik is a terroristákat. Ráadásul, miközben a Szaúdok az USA puszipajtásai, az országukban mindennaposak a nyilvános lefejezések, a kövezés és a korbácsolás. Erre hajt az Iszlám Állam is.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az egység egyedül is végrehajthat hadműveleteket.
Ez már a hatodik tömegsír Sinjar közelében, amit felfedeztek. Az áldozatok ismét jazidik voltak.
A fenyegetés hatására persze még többen hasonlították az olajmonarchiát a terrorszervezethez.
Szemben azzal, amit a Kreml állít.
Többen elkezdtek kacsaarcokat photoshopolni az Iszlám Állam katonáinak arcára.
A francia elnök moszkvai látogatásakor Putyin azt mondta, hogy ők is készen állnak a szorosabb együttműködésre a terroristák ellen.
A hivatalos indoklás szerint nem volt minden rendben a vízumokkal.
A közpénzzel kitömött kétbalkezes kommandó egy játékpuskás felvidéki magyart nem tud megkülönböztetni egy iszlamista terroristától, viszont imád szerepelni és rémhíreket terjeszteni.
Kedden Tuniszban robbantották fel az elnöki testőrség egyik buszát, 12 ember halt meg.