játszótér

Játszótér helyett véletlenül halálcsapdát építettek a Várban 40 millió forintból

Tíz hónapja adták át, most senki sem használhatja. A szülőknek saját pénzből kellett szakértői véleményt csináltatniuk, mert az önkormányzatot nem nagyon érdekelték az aggodalmaik.

erdelyip
Budapest

Vizsgálja az OLAF, hogy hogyan épülhettek Magyarországon Európa legdrágább játszóterei

Még a dán átlagárnál is többe kerültek a magyar játszóterek, az unió kéri vissza a pénzt, de a magyar hatóságok nem nagyon keresik, hogy milyen magánzsebekbe vándorolt az EU-s lóvé.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Összeszarták a gecis játszóteret

Nincs kétség afelől, hogy ez bizony most már hivatalosan is Budapest legundorítóbb helye.

Ács Dániel
bűnügy

Idegesítette a játszótéri zsivaj, leütötte a gyereket

Kemény az élet Hódmezővásárhelyen.

Botos Tamás
ÉLET

Megtalálták a Kazincbarcikán eltűnt kisfiút

Mikor péntek reggel egy rendőr rábukkant, épp a játszótéren hintázott.

Czinkóczi Sándor
csellengők

Holttestet találtak a járókelők egy zuglói játszótéren

Haszán Zoltán
Budapest

Ötszörösen volt túlárazva a szegedi Fidesz kedvenc játszótere

186 millió forintot nyúlhattak le. Még 2013-ban adták át a pofátlanul drága játszóteret, de csak most javasolták két gyanúsított előzetes letartóztatását. Egy harmadik pedig elszökött.

Haszán Zoltán
bűnügy

Hatalmas patkánylényt találtak egy londoni játszótér mellett

Az állat majdnem akkora volt, mint egy négyéves gyerek.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT

Hárman rabolták ki az ózdi játszótéren

erdelyip
bűnügy

Játszótéren lövöldöztek, tizenhatan kerültek kórházba

New Orleansban egy klip forgatásán lőttek a tömegbe vasárnap kora este.

Botos Tamás
külföld

Szalonnát sütöttek a játszótér kerítésén

Herczeg Márk
gasztronómia

Annyira pofátlanul lopták az uniós pénzt magyar játszóterek építésénél, hogy abból Brüsszelnek is elege lett

Nevetségesen drágán készülnek játszóterek nálunk. Végigbüntették a településeket, de a magyar kormány átvállalta a nyilvánvaló lopások miatt kiszabott büntetéseket.

Haszán Zoltán
vidék

A kormány fizeti ki a túl drága, EU-pénzből épült játszóterek utáni bírságot

Botos Tamás
politika

A _20 milliárdból_ gazdálkodó Szombathelynek nincs _2 milliója_ a játszótér felújítására

Érthető, elvégre a lakótelepi gyerekek nem szavazhatnak.

Herczeg Márk
kedélyjavító beruházás

Hármas győzelem a spermás játszótér ügyében

Még a polgármester is takarító szivacsot fog, hogy a Ferencvárosból tavaszra magyar Disneyland váljon.

Ács Dániel
Budapest