Szlovákiába tartott.
Már csak néhány napja maradt az ellenzéknek a népszavazási aláírásgyűjtésre. Megnéztük Szolnokon, Kecskeméten és Budapesten, hogy mennyire mozgatta meg az embereket a közös ellenzéki kiállás.
A nemzetközi alkatrész-ellátási helyzet egyre fokozódik.
Ugyanazokon a helyeken akartak árulni, ebből keveredett szóváltás.
Herczegh Anita, az államfő felesége bejelentette, hogy az alapítvány eddig 629 gyereket támogatott 140 millió forinttal.
A panellakás nappalija teljesen kiégett.
Rágalmazás miatt feljelentik a Momentum kecskeméti jelöltjét.
Felvételeket juttattak el az Országos Előválasztási Bizottságnak.
A 21 Kutatóközpont elemzése szerint kiegyensúlyozott erőviszonyok alakulhatnak ki a pártok között, így kénytelenek lesznek továbbra is együttműködni.
Alkatrészhiány miatt három hétig szünetelt a termelés.
2000 négyzetméteren égett a hulladék, de sikerült eloltani.
Beszállítói nehézségek miatt van erre szükség.
Lopez? Csak aztán nehogy betiltsák az anonim cseresznyézést....
Amerikai ügynökök szóltak a magyar hatóságoknak, hogy V. Kende súlyos dolgokról csetelt az Iszlám Állam egy sejtjével, tudta meg a Blikk. A TEK ki is vonult, és el is fogta a magyar diákot.
Egyáltalán nem tartotta kockázatosnak felkérni a rendezőt, szerinte az alkotói kvalitásokkal kell foglalkozni.