Mankóval verték egymást a kofák a kecskeméti piacon

bűnügy
2021 november 23., 14:01
comments 2

Fa lécekkel és egy fémből készült mankóval estek egymásnak a kofák vasárnap a kecskeméti piacon - írja a police.hu. A verekedőket a rendőrök választották szét, három férfit, egy kerekegyházit és két románt őrizetbe is vettek.

A mankó
photo_camera A mankó Fotó: police.hu

A rendőrség szerint a három gyanúsított meg akart szerezni egy piaci árusítóhelyet, amit egy 18 éves kerekegyházi és 33 éves román társa már évek óta használt. Először szombaton verekedtek össze, akkor is rendőrök avatkoztak közbe, de a békesség csak rövid ideig tartott, vasárnap ugyanis a gyanúsítottak újra megjelentek az árusítóhelyen. Először csak beszélgettek, de aztán a három gyanúsított lécekkel és egy mankóval kezdte verni az ellenérdekelteket.

A verekedésbe többen is bekapcsolódtak mindkét oldalon, heten meg is sérültek. Keletkezett anyagi kár is, két nő és egy férfi például egy furgonba menekültek a verekedők elől, akik ezután betörték a jármű egyik ablakát is.

A verekedőket a rendőrség választotta szét, öt férfit hallgattak ki, hármukat, egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit őrizetbe vették. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják őket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.